
Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést Jankovics Sándor együttese, próbáltak nyomást gyakorolni ellenfelükre, a fölény a 18. percben góllá érett. Az első félóra végén lehetett volna növelni az előnyt, de kimaradt a megítélt tizenegyest, viszont akcióból sikerült pár percre rá betalálni. Hiába a megnyugtató, kétgólos előny, kis zavar keletkezett a sportiskolások játékában, amit a hazaiak kihasználtak és egalizáltak. A második játékrészben át vette a vezetést a Karcag, de ez nem törte meg csapatunkat, új erőre kaptak és pár perc alatt fordítani tudtak, majd a mérkőzés hajrájában bebiztosították a győzelmüket.
Egy küzdelmes, gólokban és izgalmakban bővelkedő, fordulatos mérkőzést játszottak a csapatok, a játék színvonala is mutatta, két élen álló együttes csapott össze. A nagy küzdelemből végül együttesünk került ki győztesen és értékes pontokkal térhetett haza.
Szép volt srácok!
Karcag – DSC-SI: 3:5 (2:2)
DSC-SI: Aranyi, Prokisch, Arday, Asztalos, Burai, Spitzmüller (Bacsa 71’), Simon (Nánási 46’), Zubora, Nemes, Varga (Már 60’), Szőke
Edző: Jankovics Sándor
Gólszerzők: Varga 18’, Nemes 34’, Spitzmüller 66’, Asztalos 68’, 82’
Jankovics Sándor: Egy nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk a Karcaggal, a játék hűen tükrözte, a két csapat nem véletlenül áll a táblázat 2.-3. helyén. Jól kezdtünk, beszorítottuk ellenfelünket a kapuja elé, ennek meg is lett az eredménye, kétgólos előnyre tettünk szert. Aztán volt egy rövidzárlat, a Karcag nyomást gyakorolt ránk és kiegyenlítettek, majd a második játékrészben át is vették a vezetést. Feljebb toltuk a védekezésünket, egy gyors kontra végén sikerült betalálnunk, majd rárúgtunk még egyet, onnantól már kezünkben volt a mérkőzés. Ez a találat megzavarta ellenfelünket, sikerült még növelnünk az előnyünket és megnyertük a találkozót. Úgy gondolom, megérdemelten szereztük meg a három pontot, amit hamarabb is lezárhattunk volna, ha kétgólos vezetésünknél a hatalmas helyzeteinket értékesítjük. Voltak hibák a játékunkban, amit javítanunk kell majd, de a játékosokat dicséret illeti a hozzáállásukért. Ilyen határozott, gólra törő és lelkes játékot kell az elkövetkező fordulókban is nyújtanunk. Ez a győzelem, kell, hogy megfelelő önbizalmat adjon a folytatásra, gratulálok a mutatott játékhoz és az eredményhez a csapatnak.




