Az sosem okoz örömöt, vagy hoz magával hosszú távú eredményt, ha valamilyen kényszer hatására cselekszik az ember. Fiatalabb koromban belekóstoltam az atlétika világába, de nem igazán éreztem a magaménak a közeget, a sportágat, csak a megfelelési kényszer dolgozott bennem, nem volt igazi belső motivációm. Minden edzésre, hétvégi futásra a megszégyenülés félelmével vegyített bűntudattal mentem, hiszen tudtam, hogy szeretnem kellene, hogy hálásnak kellene lennem, amiért foglalkoznak velem, amiért járhatok edzésre, de sosem éreztem a saját döntésemnek. Azt hiszem a sport szeretetéhez vezető úton az első lépés a saját belső meggyőződés. De ez igaz bármilyen más tevékenységre is. Nem is kell mondanom, hogy habár értem el sikereket, nem volt hosszú pályafutásom az atlétika területén. Nem csak az atlétikát, minden más sportot hanyagoltam, káros szokásokat viszont felvettem.
Rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Felültem a biciklire és eltekertem az Oláh Gábor utcai sportpályára, ahol a bemelegítés, futóiskolázás mellett eleinte 3 km-eket futottam heti rendszerességgel. Majd ahogy telt az idő és lett egy állandó futótársam, nagyobb célokat tűztem ki magam elé, a harmadik próbálkozást követően pedig leszoktam a dohányzásról is. Alakultak a távok, 5 km, 10 km, 21 km, végül a 28 km-be is belekóstoltam. Próbáltam javítani az időmet, a tempót, de a pulzusommal együtt csak nem alakult úgy egyik sem, ahogy én szerettem volna. Majd a páromnak köszönhetően elkezdtünk kacérkodni egy terepakadályfutó verseny teljesítésének a gondolatával. Mivel ez egy komplexebb sportág, ezért nagyobb hangsúlyt fektettünk az erősítésekre is. Sajnos a várt eredmények nem, a sérülések viszont jöttek egymás után. Emiatt már a futást sem tudtam élvezni…. Az elmúlt pár évtől eltekintve nem élvezettől, mint inkább bizonyítási vágytól vezérelve róttam a köröket. Ma már azt mondhatom, hogy a futás feltölt energiával, kikapcsol, elrendezi a gondolataimat, ráadásként pedig még az állóképességemet is fejleszti sok más minden mellett. Mindezt Kercseli Évi erőnléti- és futóedzőnek köszönhetem, aki csaknem két éve egyengeti az utamat. Hamar megtaláltuk az összhangot, hiszen teljes mértékben tudok azonosulni az általa képviselt szemlélettel. Tudatosan, minden részletre kiterjedően, alapjaitól kezdtük belevetni magunkat a futás rejtelmeibe. Mint kiderült, alapvető technikai, erőnléti, egyensúlyi elemek hiányoztak és szorultak fejlesztésre. De nem bántam, mert már jó kezekben voltam. Már bátran mondhatom, hogy meg is lett az eredménye, hiszen Évi szavai csengenek a fülemben, akár a Nagyerdőn szellőztetem ki a fejemet egy fárasztó hét után, akár a verseny közben osztom be az energiámat. A futás most már egy sokkal könnyebb, fesztelenebb, felszabadítóbb érzés, többször flow élményben is volt részem, amit, ha valaki egyszer megtapasztal, minél többször szeretne átélni. Az alapos, mindenre kiterjedő erősítéseknek és a technikai futóedzéseknek hála már magabiztosabban veszek részt versenyeken, legyen az futó, vagy terepakadályfutó verseny. A múlt év megkoronázásaként még a dobogóra is sikerült felállnom a 8. Disznókő Tokaj futóverseny 10 km-es távján.
Hogy kinek mi ad motivációt a mindennapokban, nagyon változó, egyénfüggő. Viszont az, hogy mit ad a sport, a futás szeretete, általánosan mindenkire igaz. Amellett, hogy levezetjük az esetlegesen felgyülemlett feszültséget, úgy érezhetjük, miénk a világ és kitartással, lelkesedéssel bármit el tudunk érni, amit csak szeretnénk.
Sz.N.
