Fotó: DEAC
Ritkán látható érdeklődés övezte a futsal NB I alapszakaszának utolsó fordulóját, a DEAC és az Újpest sorsdöntő ütközetére szépen megteltek a DESOK Sportcsarnok lelátói, ami a tét ismeretében aligha meglepő, a felek ugyanis gyakorlatilag egymás ellen döntötték el, melyikük juthat a felsőházi rájátszásba. A felek a fővárosban megosztoztak a pontokon, hasonló kimenetel pedig ezúttal a lila-fehérek számára lett volna kedvező, Elek Gergő alakulatának mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy éremért küzdhessen a folytatásban.
Lendületesebben kezdte a mérkőzést az Újpest, a második veszélyes támadásából ráadásul a vezetést is megszerezte Németh Péter együttese, Suscsák lövését még védte Krajcsi, de a kipattanót Ricardo Sobral gólra váltotta. A folytatásban mezőnyjátékkal teltek a percek, olykor azonban Krajcsinak és Vámosinak is játékba kellett avatkoznia − mindketten jól állták a sarat. Egyik csapat sem vállalt túlzott kockázatot, de a játék képe alapján érett az egyenlítés, amire bő nyolc percet kellett várni, ekkor Harmati Tamás mattolta az újpesti védelmet. Sőt, a következő támadásból megfordította a találkozó állását a DEAC, Siska Gergő lökete talált utat Vámosi kapujába, ezzel 2−1-re már a mieink vezettek. A gól után is támadásban maradt a házigazda, Szentes-Bíró lapos lövését a bal alsó elől tornázta ki Vámosi, majd a debreceniek csapatkapitánya az újpesti térfélen szerzett labdát, de Vámosi esetén ezúttal sem tudott túljárni. Nem sokkal később Faragó Lajos lövése szállt el a hosszú felső felett, összességében azonban nem a folyamatos játékról szóltak ezek a percek, a feszültséget harapni lehetett a levegőben, apró szabálytalanságok tördelték a mérkőzést. Amikor ritmust váltottak a vendégek, Krajcsi Bence segítette ki csapatát, az egyetemisták hálóőre előbb Suscsák Máté éles szögből leadott lövését hárította, majd a kipattanót Harnisch tűzte kapura, de ő sem tudott túljárni Krajcsi eszén. A fokozódó újpesti mezőnyfölény láttán Elek Gergő magához hívta tanítványait, az intelmek pedig hatásosnak bizonyultak, Szentes-Bíró és Siska is növelhette volna az előnyt, de egyikük sem járt sikerrel. Egy perccel a szünet előtt aztán Berecz Rafael szerzett labdát, majd egy csel után a kapufa segítségével kilőtte a hosszút, így hiába szerzett korán vezetést az Újpest, az első játékrész végén 3−1-es debreceni vezetést mutatott az eredményjelző.
Újpesti rohamokkal kezdődött a második félidő, előbb Krajcsi védett nagyot, kisvártatva Thiago mentett a gólvonalról, Suscsák Máté lövésénél azonban már tehetetlen volt a debreceni védelem: a játékvezető elengedte a Faragóval szemben történt szabálytalanságot, majd tanári centerezést követően közelről szépítettek a lila-fehérek. A vendégek legjobbja, Lucas nagyon élt, többször is ziccerpasszal hozta helyzetbe társait, egy alkalommal pedig maga tört kapura, de életerős lövése elsuhant a bal kapufa mellett. Az egyetemisták elsősorban a védekezésre koncentráltak, az egygólos előny ugyanakkor korántsem tűnt megnyugtatónak, így Elek Gergő heves gesztikulációval magasabb letámadást kért tanítványaitól. Lövésekből debreceni részről sem volt hiány, Vámosinak azonban sokáig nem kellett nagy bravúrt bemutatnia, nem úgy a túloldalon Krajcsinak, aki Suscsák két helyzeténél is jól zárta a szöget. Az Újpest nem tudott élni a lehetőségeivel, hat és fél perccel a vége előtt pedig jött a slusszpoén, Siska Gergő a felezőnél csent labdát Suscsáktól, remek szólója végén pedig a bal alsóba gurított, ezzel visszaállítva a kétgólos különbséget. Ennek ellenére drámai végjáték kezdődött, a kelleténél olykor vehemensebb vendégdrukkerek űzték-hajtották a lilákat, időközben pedig eldőlt, hogy az Aramis és a Kecskemét döntetlennel kigolyózta egymást, így az Újpestnek már pontot sem kellett szerezni a felsőházhoz… Harnisch kisbüntetőjével zárkózhatott volna a fővárosi alakulat, de a rutinos klasszis a kapufát találta telibe, míg a túloldalon Faragó gurított nagy helyzetben a bal alsó mellé. A hajrában vészkapussal támadtak a vendégek, de mindhiába, a DEAC 4−2-re legyőzte az Újpestet, így negyedik helyen zárta az alapszakaszt, ezzel kivívta a jogot, hogy a felsőházi rájátszásban folytathassa a küzdelmeket. Szép volt, fiúk!
Férfi futsal NB I, 18. forduló
DEAC − Újpest Futsal 4−2 (3−1)
DEAC: Krajcsi − Rodrigo, Thiago, Berecz, Szabó Á.
Cserék: Dobi, Tóth B. (kapusok), Faragó, Szentes-Bíró, Siska, Harmati, Sándor K., Serestyén
Vezetőedző: Elek Gergő
Újpest: Vámosi − Lucas, Ricardo, Suscsák, Harnisch
Cserék: Tyukász (kapus), Németh P., Sánta, Szeghy, Horváth P., Erdélyi, Panyi, Östör
Vezetőedző: Németh Péter
Gólszerzők: Harmati 8′, Siska 9′, 34′, Berecz 19′, ill. Ricardo 1′, Suscsák 24′
P.G.




