Futsal: Harmati Tamás a DEAC-ban folytatja pályafutását

Kétszeres bajnok és négyszeres válogatott játékossal erősített a Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata.

0

53204875_2398860510148699_9031026749751689216_n-e1623714850674-300x206 Futsal: Harmati Tamás a DEAC-ban folytatja pályafutását

Ugyan a futsalosok számára már lezárult a bajnoki szezon, a vezetőség a szakmai stábbal karöltve kettőzött erővel dolgozik a DEAC jövő évi keretének kialakításán. Mint ismeretes, Elek Gergő együttese a negyedik helyen zárta az NB I küzdelmeit, s bár a búcsú nem sikerült fényesre – három sima vereség a Veszprém ellen –, összességében kalapemelést érdemel a csapat az idei teljesítményéért. Jövőre még ennél is erősebbek lehetnek az egyetemisták, a klub ugyanis a minap bejelentette Harmati Tamás érkezését, aki 26 esztendős kora ellenére komoly élvonalbeli rutinnal felvértezve érkezik Debrecenbe.

„Az utóbbi időben Elek Gergő vezetőedző többször is megkeresett, és most egymás tenyerébe tudtunk csapni – nyilatkozta az új szerzemény az aláírást követően. – Cívisvárosi vagyok, illetve a Debreceni Egyetemen tanulok, így ezek a tényezők szintén befolyásolták a döntésemet. Természetesen az ugyancsak sokat nyomott a latba, hogy a DEAC a negyedik helyen végzett a bajnokságban. Bízom benne, hogy az új szezonban ismét meghatározó tényezői leszünk a pontvadászatnak, minimális célunk a felsőház kiharcolása lehet. Az a tervem, hogy minél jobb játékkal, valamint gólokkal és gólpasszokkal segítsem az együttesemet. Leendő csapattársaim zömét már ismerem valamennyire, emiatt nem hiszem, hogy gondot okozna a beilleszkedés.”

Harmati Tamás korábban már kölcsönben erősítette a fekete-fehéreket, de megfordult a Berettyóújfalu gárdájánál is, amellyel két bajnoki címet ünnepelhetett, s a válogatottban is számításba vették.

„Mivel annak idején már szerepeltem a DEAC-ban, így mondhatjuk, hogy hazatértem – hangsúlyozta a klubhonlapnak adott nyilatkozatában a játékos. – Tizenhét évesen már az NB I-ben kaptam bizonyítási lehetőséget, érdekesség, hogy ekkor Elek Gergő a csapattársam volt. Az Újfaluval kétszer lettem bajnok, emellett a Magyar Kupában egyszer gazdagodtam aranyéremmel. Rengeteget tanultam a Mezei-Villnél, bár olyan klasszisok mellett, mint Rábl János, Trencsényi János vagy Dávid Ricsi ez nem okoz nagy meglepetést. A légiósoktól szintén sok hasznos dolgot leshettem el. Eddig négy hivatalos mérkőzésen jutottam szóhoz a nemzeti együttesben, az elkövetkező hónapokban pedig azért is keményen fogok dolgozni, hogy ismét meghívót kapjak Turzó József szövetségi kapitánytól.”

P.G.