Fotó: deac.hu
Megható pillanatokkal indult a találkozó, hiszen játékosaink Nagy Bencének üzentek. Centerünk az előző héten a Haladással vívott ütközeten sérült meg súlyosan, elszakadt az elülső keresztszalagja, azóta már meg is műtötték.
A találkozó első lövését Szabó Ábel eresztette el, ám a kísérletét blokkolták. A másik oldalon egy szöglet után Iszák Dominik tüzelt, de jócskán célt tévesztett. A harmadik perc végén megszületett az első gól: Deibytől Rafinha vette el a labdát, aztán a létszámfölényes helyzet végén az újfaluiak brazil légiósa közelről küldte a labdát a kapuba. Nem sokkal később Matheus a lábát fájlalva maradt a földön, a vendégek húzóemberét ölben vitték le, de rövid ápolást követően folytatta a játékot. Az első játékrész derekán az Újfalu megduplázta a fórját, Gál István bal külsővel leadott lökete a jobb alsóban pihent meg. A tizennegyedik minutumban még nehezebbé vált a DEAC helyzete, hiszen Matheus a hatos környékéről bevette a kapu bal oldalát. A jelentősnek nevezhető differencia ellenére sem adták fel a harcot a cívisek, ez a mentalitás pedig meghozta a gyümölcsét, Tóth Attila egy szabadrúgás után szépített. A szünet előtt Tóth kétszer is próbálkozott, ám ezúttal nem rezdült meg az újfalui háló.
A második játékrész elején Rábl János megkapta a második sárgáját. Az emberfór során Deiby faragott volna a hátrányon, de nem sokáig ünnepelhetett, mivel a gólt kezezés miatt nem adta meg a játékvezető. Sőt, kolumbiai a játékosnak is villant a második sárga lap, vagyis már csak kívülről szurkolhatott a társainak. A kiállításokat követően Matheus ünnepelhetett újra, a gurítása Krajcsi kapujának bal alsó sarkában kötött ki. Nem sokáig szerepelt 1-4 az eredményjelzőn, ugyanis Tóth Attila asszisztját Harmati Tamás értékesítette. A folytatásban sem unatkozhattak a drukkerek, előbb Szabó Péter növelte az MVFC előnyét, majd egy kezezés miatt megadott hatméterest Thiago váltott gólra. A hajrában elővették a debreceniek az öt a négy elleni játékot, ám Nagy Imre sajnos eldöntötte a három pont sorsát (3-6).
Férfi futsal NB I Felsőház 4. forduló
DEAC – MVFC Berettyóújfalu: 3-6 (1-3)
A DEAC összeállítása: Krajcsi – Deiby, Thiago, Szatmári, Szabó Á.
Cserék: Tóth Benedek, Vass, Harmati, Rácz, Sándor K., Tóth A., Magyar, Győri, Tóth Barnabás
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Tóth A. 15′, Harmati 26′, Thiago 33′




