Futsal: Veszprémi vereségével negyedik a DEAC

Ezúttal sem tudta megnehezíteni a kupagyőztes dolgát a Debreceni Egyetem futsalcsapata, amely így a negyedik helyen zárta az NB I idei kiírását.

0

193203626_4121385111258935_2875983459523621676_n-300x200 Futsal: Veszprémi vereségével negyedik a DEACFotó: Futsal Club Veszprém

Hazai vereségével roppant nehéz helyzetbe került a bronzéremért folytatott harcban a DEAC férfi futsalcsapata, amelynek sorozatban három győzelemre lett volna szüksége, hogy felállhasson a dobogóra, ellenben a Veszprémnek egyetlen siker is elegendő volt ehhez. Az első két találkozó képe alapján egyértelműnek tűnt, hogy rendbe kell tenni a védekezést, idegenben hat, a DESOK Sportcsarnokban kilenc gólt kaptunk a kék-fehérektől, reális esélyünk pedig egyik mérkőzésen sem volt a bravúrra.

Ezúttal jobban kezdtünk, mint a párharc eddigi találkozóin, ellenfelünk nem találta az ellenszerét a zárt debreceni védekezésnek, az ellentámadásokból pedig több alkalommal is sikerült veszélyt teremteni Spandler kapuja előtt. Az egyetemisták hálóőre, Krajcsi Bence sem unatkozott, Hinojosa ugyanis többször is próbára tette, de fiatal kapusunk jól állta a sarat. Egészen a nyolcadik percig, amikor Rutai Balázs átlövése utat talált a bal alsó sarokba, ezzel vezetést szerzett a Veszprém. Sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak, a jó formába lendülő Szabó Lajos ugyanis parádés találattal egyenlített, így a játékrész feléhez érve 1–1 állt az eredményjelzőn. A folytatásban kiegyenlített játék zajlott a pályán, mindkét kapu előtt adódtak forró pillanatok, ám újabb gólt csak a veszprémiek szereztek, Tatai József révén került ismét előnybe a házigazda. A félidő végjátéka a mieink elképzelései szerint alakult, egalizálni ugyanakkor nem sikerült, így egygólos deficittel vonulhattunk pihenőre.

A szünet után ott folytatta a DEAC, ahol negyedórával korábban abbahagyta, a három mérkőzést tekintve egyértelműen ebben a periódusban játszottak a legjobban az egyetemisták. Thiago, Berecz Rafael, majd kisvártatva Tóth Attila előtt is adódott gólszerzési lehetőség, ám kiválóságaink rossz döntéseket hoztak, Spandler pedig remekül védett. Tíz perccel a vége előtt még mindig csupán eggyel vezetett a jóval esélyesebb, friss kupagyőztes Veszprém, ám ekkor begyújtották a rakétát a kék-fehérek, a ritmusváltást pedig nem tudta lekövetni csapatunk. Egy ellentámadás végén Rutai kettőre, majd egy pontos fejessel Tatai háromra növelte riválisunk előnyét, majd Pál Patrik is beköszönt, ezzel pedig el is dőltek a lényegi kérdések. A cserekapus Dobi Attila többször kiszolgáltatott helyzetbe került, a hajrára pedig teljesen szétesett a DEAC védekezése, ami újabb veszprémi gólokat eredményezett. Tatai másfél perc leforgása alatt háromszor ünnepelhetett, így összességében öt találatig jutott a mérkőzésen, Kántor Tamás pedig öngólt vétett. A túloldalon Thiago a kapufát is megzörgette, kozmetikázni azonban nem sikerült az eredményen, a DEAC 9–1-es vereséggel zárta a bronzcsatát. A három fiaskó ellenére jár a gratuláció a srácoknak, a mezőny egyik legfiatalabb együtteseként a negyedik helyen végzett az NB I-ben a debreceni futsalcsapat.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 3. mérkőzés

Balaton Bútor FC Veszprém – DEAC 9–1 (2–1)

Veszprém: Spandler – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik Á.

Csere: Sásdi (kapus), Palvek, Tar, Pál, Hinojosa, Bognár, Ábrahám, Fellembek, Bencsik R.

Vezetőedző: Fehér Zsolt

DEAC: Krajcsi – Szentes-Bíró, Thiago Alves, Berecz, Szabó Á.

Csere: Dobi (kapus), Sánta, Siska, Tóth A., Kántor, Rácz, Szabó L.

Vezetőedző: Elek Gergő

Gólszerzők: Rutai 8′, 31′, Tatai 16′ 32′, 36′, 37′, 38′, Pál 33′, Kántor 38′ – öngól, ill. Szabó L. 10′

P.G.