Fotó: MKSZ
A találkozó Böde-Bíró Blanka védésével indult, majd Kuczora Csenge jegyezte az első magyar találatot. Erre azonban gyorsan válaszolt Bruna de Paula. A találkozó első perceiben mindkét oldalon több hiba csúszott a játékba, technikai hibák, magyar oldalról pedig kapufáról kipattanó lövések lassították a játékot. Ezt a sorozatot Füzi-Tóvizi Petra két találata, valamint Klujber Katrin második gólja törte meg és léptünk el ennek köszönhetően két góllal. A 13. perc elején a brazilok szövetségi kapitánya 6-4-es magyar vezetésnél kért időt. Ezután felzárkózott és fordított is dél-amerikai ellenfelünk. A következő időszak ismét a hibákról szólt, illetve a Böde-Bíró Blanka és a másik oldalon Gabriela Moreschi védéseiről. A 19. percben 8-7-es brazil vezetésnél Golovin Vlagyimir is időt kért, de az eladott labdák sorozata folytatódott, miközben a brazil együttes sorban gólra váltotta kialakított helyzeteit. A félidő vége előtt aztán Debreczeni-Klivinyi Kinga, Vámos Petra ás Márton Gréta is betalált, egy másodperccel a szünet előtt pedig Albek Anna vette be Gabriela Moreschi kapuját egy hatalmas átlövéssel, így a pihenőre háromgólos magyar hátránnyal (15-12) mentek a csapatok az öltözőbe.
A fordulás után ismét Kuczora Csenge indított egy góllal, majd Böde-Bíró Blanka mutatott be két védést is, azonban ezt követően több perces magyar gólcsend következett, miután kétszer is eladtuk a labdát, két technikai hibát vétettünk, valamint Gabriela Moreschi is kivédett két Kuczora-próbálkozást. Erre reagált Golovin Vlagyimir, a 38. percben 18-13-as brazil vezetésnél kért időt. A gólcsendet Szöllősi-Schatzl Nadine törte meg, majd Győri-Lukács Viktória is betalált. A különbségből még lehetett volna egyet faragni, hiszen a brazilok is eladták a labdát, Szöllősi-Schatzl Nadine indításából azonban Győri-Lukács Viktória nem találta el a brazilok kapuját. Klujber Katrin mezhúzásért két perce kiállt, az emberhátrány azonban csak egy percig tartott, mivel a másik oldalon szintén visszarántásért Giulia Guarieiro is büntetést kapott. Simon Petra és Papp Nikoletta kétszer, Debreczeni-Klivinyi Kinga egyszer volt eredményes, így a 47. perc végén egy gólra csökkent a különbség (20-19). Innen ismét a brazilok tudtak lépni, de az 53. percben Vámos Petra találatával ismét egy gól lett a különbség (23-22). Öt perccel a vége előtt Janurik Kinga állt a magyar kapuba, a vonalon maradva megzavarta Adriana Cardosot, aki kapufát talált, majd az ellentámadásból Debreczeni-Klivinyi Kinga egyenlített (23-23). És bár Jessica Quintino gólt szerzett, de Simon Petra újra egyenlített. Böde-Bíró Blanka védésére Gabriela Moreschi is védéssel válaszolt, ekkor kért időt a brazil szövetségi kapitány (58. perc: 24-24). Klujber Katrint szerzett labdát, majd a támadásunk végén Debreczeni-Klivinyi Kinga lőhetett, ám kimaradt a helyzet. Böde-Bíró Blanka a beugró jobbszélső próbálkozását hatástalanította, ekkor Golovin Vlagyimir döntetlen állásnál, 23 másodperccel a vége előtt időt kért. Simon Petra előnyszerzésből a jobb felső sarkot kicentizve lőtt tűpontos gólt, a hátramaradó öt másodpercben már a braziloknak nem maradt ideje semmire, így csapatunk megszerezte első győzelmét az olimpián.
Női válogatott, olimpia, B-csoport, 2. forduló
Brazília -Magyarország: 24-25 (15-12)
Brazília: De Arruda, Moreschi (kapusok), Araujo 3, Arounian 1, Bitolo 2 (2), Cardoso 2 (1), de Araujo, de Paula 4, Fernandes 4, Guarieiro 2, Lopes, Matieli 2, Quintino 4, Rosa
Edző: Cristiano de Rocha
Magyarország: Böde-Bíró, Janurik (kapusok), Albek 1, Bordás, Debreczeni-Klivinyi 4, Füzi-Tóvizi 2, Győri-Lukács 1, Klujber 3, Kuczora 3, Márton 2, Papp 1, Simon 5, Szöllősi-Schatzl 1, Vámos 2
Edző: Golovin Vlagyimir




