Gabriella nem jutott döntőbe

Az EYOF atlétika mai versenyén K. Szabó Gabrielláért szoríthattunk.

0

kszabogabi Gabriella nem jutott döntőbeSajnos Gabriella nem tudta megvalósítani a célját, a 400 m gát időfutamából nem került be a döntőbe. Kívülről úgy látszott, a másik pályán futó versenyző, elhagyta a pályáját, ami megzavarhatta. De fiatalon is sportemberi nagyságról tesz tanúbizonyságot, nem mást okol, az elmaradt döntőért. Ideje 63.01 másodperc volt, ezzel a 9. helyen végzett.

  • Nem úgy sikerült, mint ahogy vártam, voltak a futásomban hibák, több gátnál apróznom kellett. De a versenyszám sajátossága, hogy ez a táv kiszámíthatatlan. A kanyarban volt egy kis hátráltatásom is. Összességében nem volt olyan rossz, sajnálom, hogy nem kerültem be a döntőbe. Nagyon megérte, hogy itt lehettem, nagyon jó érzés volt magyar közönség előtt versenyezni.

Azt üzenjük Gabriellának, mi nagyon büszkék vagyunk rá!