2016 áprilisában alakult meg az egyesület. Mi volt az alapvető cél az induláskor?
Gacsályi István: Első lépcsőként egyfajta szabályként fektettük le azt, hogy nem csábítunk el versenyzőket más egyesületektől. Ugyanakkor koncepciónk fő irányelve az, hogy Debrecenben, és a megyében körülbelül negyven évnyi csipkerózsika álmából felébresszük az asztaliteniszsportot, hiszen rengeteg versenyző van a város vonzáskörzetében, ám az oly szükséges átütőerő egyelőre hiányzik egyesületi szinten. A mi célunk, hogy országos, és válogatott szinten is meghatározó sportolókat neveljünk. Emellett fontos, hogy megszerettessük a gyerekekkel a sportágat. Szerencsére most az egyetemi vezetésben és a város vezetésében megértő fülekre, partnerekre találtunk, akik támogatják elképzeléseinket. Regionális központtá akarunk válni. Ebben segítségünkre lehet Debrecen városának egyik nagy előnye, mégpedig az, hogy itt általános iskolától egészen a felsőoktatásig, és a későbbi elhelyezkedési lehetőségekig minden szint biztosított, ezáltal, ha valaki ideigazol versenyezni, nem kell elmennie a későbbiekben.
Jelen pillanatban milyen szinten áll az egyesület versenyzői bázisa?
Gacsályi István: Van egy NBII-es, illetve egy NBIII-as csapatunk. Előbbi kifejezetten jól szerepel, hiszen jelenleg a második helyen áll. Összesen húsz gyerek, és húsz felnőtt versenyző sportol nálunk.
Van realitása annak, hogy jövőre elsőosztályú csapata legyen Debrecennek?
Gacsályi István: Jó esélyünk van a feljutásra, ugyanakkor az egyetemi- és városvezetéssel összhangban úgy gondoljuk, hogy a legfontosabb egy olyan egyesület működtetése, mely a versenysporton túl a tömegsport, diáksport és szabadidősport kategóriáknak egyaránt megfelel.
Hogyan lehet hatékonyabban elmélyíteni az egyesület népszerűségét?
Gacsályi István: Tervünk az, hogy minden iskolát végigjárunk, és toborzás céljából bemutatókat tartunk. Igazgatókkal és testnevelőtanárokkal egyeztetve kidolgozunk egy kiválasztási rendszert. Mindenkit fogadunk, s az majd csak a későbbiekben dől el, hogy az adott gyermek milyen irányba megy el, nyitott az út a versenyzés, és a tömegsport felé is. Ez persze a sportolók indíttatásán múlik, de legtöbbször elég, ha megérzik a győzelem, a siker ízét. Erre a saját lányom a legjobb példa. Általános iskola elején kifejezetten visszahúzódó kislány volt, miután elkezdett játszani, és jöttek a versenyeredmények, lényegesen magabiztosabbá vált, a tanulásban is sikeresebb lett.
Az egyesületben zajló munkának, és a helyi pingpongéletnek hatalmas lökést ad majd az új terem. Milyen terveket, célokat fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban?
Gacsályi István: A stadion alatti termünkbe több szakembert szeretnénk beállítani edzőként. Reményeink szerint komoly, válogatott szintű trénereket is le tudunk majd igazolni. Ezt az elképzelést a Magyar Asztalitenisz Szövetség is maximálisan támogatja, hiszen a terem kialakításának összege rendkívül magasra rúg. Ennek 40 százalékát a minisztérium a MOATSZ-on keresztül biztosítja. A látványtervek már elkészültek, a közbeszerzés megtörtént. Reményeink szerint nyár elejére elkészül a terem, és át tudunk költözni, megköszönve a Benedek Elek Általános Iskola vezetésének azt, hogy eddig itt edzhettünk.
Horovitz Tamás: Olyan helyet kerestünk, ahol egész nap lehetőség nyílik a pingpongra, így találtunk rá a városvezetéssel egyeztetve a stadionban lévő helyiségre, mely méreteiben és elhelyezésében is tökéletesen passzolt a céljainkhoz. Minél szélesebb körben szeretnénk megismertetni az emberekkel a sportágtat. A minőségi sporton felül a tömegsportra is nagy hangsúlyt fektetünk. Tavaly önkormányzati támogatást kaptunk, reményeink szerint idén is megkapjuk. Ezen felül pedig próbálunk további szponzorokat, támogatókat találni, hiszen a terem egy remek reklámlehetőség lesz számukra. Versenyeket szervezünk majd, illetve edzőtáborokat. Célunk, hogy külföldi versenyzők, vagy épp a válogatott is itt edzőtáborozzon. Maga a környezet pedig olyan infrastruktúrát kínál majd, ahová a pingpong-társadalom valamennyi képviselője örömmel jöhet. Ahogy István is említette, szeretnénk az iskolákba eljutni, ezen felül pedig a határon túlra is terjeszkedni. Nem lesz ez más, mint egy gyűjtőakadémia, melyhez idővel sportkollégiumot kapcsolnánk. A minőségi szolgáltatásnak persze meglesz az ára, de ezt egyelőre ki kell dolgoznunk. Mindenesetre, mindenkinek lesz lehetősége a teremben edzeni, függetlenül attól, hogy épp egy órát akar játszani, vagy akár heti, havi rendszerességgel szeretne ütögetni.
Essen némi szó a sportág általános helyzetéről is! Az egyéni képességfejlesztés terén mely tulajdonságok erősítésére érdemes hangsúlyt fektetni, egyáltalán mikor célszerű először ütőt venni a kézbe?
Gacsályi István: 6-7 éves korban érdemes elkezdeni annak érdekében, hogy a megfelelő taktikai-technikai fejlesztés biztosított legyen. Illetve a ping-pong esetében is kulcsfontosságúak azok az alkati sajátosságok, melyek az évek során alakulnak ki. Ezáltal elkerülhetők a sérülések, melyek ebben a sportágban szerencsére nem számítanak túl gyakorinak. Manapság egyébként a mentális felkészítésre kell hatványozottan fókuszálni, hiszen 11 nyert pontig tartanak a szettek, nagyon gyors a játék, pillanatok alatt hátrányba lehet kerülni. Az új helyen egy mozgáselemző programot is szeretnénk majd bevezetni, ahol lépésről-lépésre, kockáról-kockára ki tudjuk elemezni a játékosok mozgásformáját, hibáit. Elvégre az asztalitenisz is rendkívül komplex, a lábmunkát ugyanúgy fejleszteni kell, mint az ütés, vagy nyeséstechnikát.
Az ázsiai nemzetek, kiváltképp a kínaiak uralják a sportágat. Minek köszönhető a dominanciájuk?
Gacsályi István: Több oka van, de ezek közül kettőt szeretnék kiemelni. Egyrészt, az alkatuk optimális az asztaliteniszhez. Másfelől, Kínában nagyon korán kiszakítják a gyerekeket a családjukból. Egy táborban készülnek tovább, félévente egyszer látják a családjukat, és napi 8-10 órákat játszanak. Nem véletlen, hogy az esetek többségében a 100 legjobb kínai játékosból bárki legyőzi a legjobb európai versenyzőket. A társadalmi beágyazottsága olyannyira erős a sportágnak, hogy azzal lehetetlen versenyezni, gyakorlatilag a vasútállomáson is játszanak. Mindemellett a legtöbb módszerüket egész egyszerűen elrejtik a nyilvánosság elől.
Mekkora probléma a sportág berkeiben az, hogy az anyagi gyarapodás lehetőségei közel sem olyan szélesek, mint mondjuk a teniszben, a futballban, vagy más látványsportágakban?
Gacsályi István: Sajnos ez nehéz, hiszen való igaz, hogy az asztaliteniszből megközelítőleg sem lehet annyit profitálni, mint egy látványsportágből. A válogatott szintű sportolók nemzetközi versenyek révén tudnak valamivel komolyabb összegekhez jutni.
Mi szól mégis a pingpong mellett?
Gacsályi István: Az, hogy gyakorlatilag hattól száz éves korig mindenki művelheti. Nem nehéz, a többi sportághoz képest komoly befektetést nem igényel, ugyanakkor rendkívül szórakoztató és játékos.
S Ön miért az asztalitenisz mellett döntött, majd hogyan alakult a pályafutása?
Gacsályi István: Kilenc éves koromban kezdtem, Gacsályban, egy román határ melletti kis faluban. A ping-pong iránti szerelem általános iskolában indult. Ám később Debrecenbe kerültem, hiszen a Református Kollégiumban folytattam a tanulmányaimat. Ekkor az igazgató úr megkérdezte tőlem, hogy tanulni, vagy sportolni jöttem-e a gimnáziumba, így kissé megtorpant a dolog, hiszen inkább a tanulást választottam. Majd elkezdtem dolgozni a MÁV-nál, ezzel párhuzamosan újra elkezdtem játszani, és azt vettem észre, hogy nem túl technikásak a versenyzők. Meg kellene tanítani őket, ezért beiratkoztam a Testnevelési Főiskolára, és segédedzői, középfokú edzői, majd 1984 és 1988 között szakedzői képesítést szereztem. Onnantól kezdve a versenyzés mellett folyamatosan tart az edzői pálya.
Melyik voltak ennek a legfontosabb állomásai?
Gacsályi István: Megfordultam a Vörös Meteorban, és Hajdúhadházon. Korábban három évig, a pekingi olimpia előtt én vezettem a paralimpiai válogatottat, csapatkapitányként. Három versenyzőmnek sikerült is kvalifikálnia magát a játékokra, ahol aztán pontszerző helyen zártak. Emellett másfél évtizedet húztam le a TEVA-ban, megalakulásunk óta pedig a DAK-ban tevékenykedek.
Hogyan épül fel az egyesület versenynaptára?
Gacsályi István: A tavalyi év végén tizennegyedik alkalommal rendeztem meg a már-már hagyománnyá erősödő Szilveszter Kupát, melyre minden esztendőben a 32 legjobb játékost hívom meg, a városból és a megyéből. Ezen felül minden hónapban rendezünk versenyeket. Március 3-tól Nagyvárad-Debrecen bajnokságot indítunk, az eredményeket hat hónap után összesítjük. Cégek révén pedig lehetőségünk nyílik arra, hogy úgynevezett egészségnapokat szervezzünk. Emellett, ahogy említettem, két csapattal szerepelünk a másod, illetve harmadosztályban, illetve van egy veterán országos bajnokságunk, melynek kereteiben ranglista-versenyeket rendeznek, többek között Gödöllőn, Győrben, Balatonföldváron, Karcagon.
T.S.
