Gewiss kupagyőzelmek Budapesten

Március 12-én került megrendezésre a fővárosban a XI. Spartan Muay Thai Kupa.

0

gewiss-300x152 Gewiss kupagyőzelmek BudapestenA hét utolsó napján a főváros felé vették az irányt a debreceni Gewiss SE harcosai, ugyanis edzőjükkel, Bokor Zoltánnal egyetemben kora reggel már a Vilmos Endre Sportcsarnokban volt jelenésük. Bocskai Róbert, Orosz Gyula és Adesope Oluwabusola vasárnapi programja mérlegeléssel kezdődött, majd ezt követően mindhármukra kemény küzdelmek vártak.

Elsőként Bocskai lépett kötelek közé, az első két menetben jól küzdött, az edzéseken gyakorolt technikai elemeket jól kivitelezte. A záró etapban viszont fáradni kezdett, nem koncentrált eléggé, így egy jó meccs végén pontozással maradt alul ellenfelével szemben.

Orosz Gyula következett, aki egy osztrák harcossal kezdett, mely küzdelem hamar véget ért. Bokor Zoltán tanítványa pontosan betartva az utasításokat, jól elhelyezett ütésekkel bontotta ellenfele védelmét, és az első menetben KO-val véget vetett a harcnak. A döntő még hamarabb lezárult, azaz el sem kezdődött, mivel ellenfele nem állt ki, így harc nélkül győzött súlycsoportjában. Orosznak, mivel saját súlycsoportjában nem találtak számára rivális, eggyel fentebb kellett indulnia.

A napot Adesope Oluwabusola zárta, aki az első mérkőzését egyhangú pontozással nyerte, így készülhetett az elődöntőre. A következő meccsen technikás ellenfél várt rá, remek harcot láthattak a sportcsarnokba kilátogató nézők. A cívisvárosi harcos a 2. menetben egy fejre mért térdrúgással lezárta az összecsapást. A döntőben esélyt sem adott riválisának, akkora volt kettejük között a különbség, hogy ellenfelére ötször kellett rászámolni, akit végül leléptettek, így a Gewiss versenyzője súlycsoportjának legjobbjaként zárta a kupát.

KZT