A meccs előtti esélylatolgatás vegyes képet mutatott; az UTE a csütörtöki találkozóján elhozta a három pontot a Hokiklub Budapest otthonából, a mieink is nyertek legutóbb a Jegesmedvék ellen, október 8-án viszont a gyenge helyzetkihasználás miatt veszítettek a Slavija Ljubljana-val szemben. Egyébként is várható volt, hogy az UTE nem fogja könnyen megadni magát és ezt a meccs képe is igazolta.

Óriási iramot diktáltak a mérkőzés kezdetén a mieink, már az első percben parázs jelenetek játszódtak le a lila-fehérek kapuja előtt, Szokolov lövése a kapuvasról perdült kifelé. Támadott, nyomott a hazai gárda, a harmad elején az UTE jobbára csak védekezett. A vendégek az ötödik perc táján tudtak kijönni a szorításból, átvették a hazaiak tempóját, nyílt sisakos küzdelem folyt a pályán. A 8. percben Kuleshov lépett ki, fonákját Márkus csak üggyel-bajjal hárította, majd védte Darabos nagy bombáját is. A 11. percben ajtó-ablak helyzetet teremtettek a debreceniek, végül Szokolov-ról pattant a korong az újpesti kapu mellé. A 12. percben Kozma veszélyeztetett, majd a 15. percben Kuleshov kerülte meg Márkus ketrecét, rá is húzta a pakkot, de az újpesti kapus átért a mamuttal. 17.53-nál Lányit állították ki akadályozásért. A mieink szilárdan védekeztek, sőt, Salló remekül lépett ki, keresztbe adását Márton Koppány lőtte rá éles szögből, de Márkus megint a helyén volt. A harmad végén 11-10 volt a kapura lövések aránya. Bár a veszélyesebb helyzeteket a mieink dolgozták ki, de a gólszerzés nem sikerült.

A 2. játékrész legelején inkább a mezőnyben gyűrték egymást a küzdő felek, majd újra fölénybe került a hazai csapat. A 3. percben nagy tűzijáték végén Darabos löketét hárította az UTE kapuvédője, majd Salló, Szokolov és Márton Koppány lövéseit fogta. Sorra maradtak ki a helyzetek, a hazai publikum elkezdhetett aggódni… 26.39-nél Filepet leküldték palánkra lökésért; a hátrányt kivédekeztük, miközben Kuleshov lefordulása teremtett gólveszélyt az UTE kapuja előtt. A 9. percben üresen maradt egy vendégtámadó a kapunk előterében, de Gönczi jól avatkozott közbe. Egy újabb kapuvasra tartó lövésünk után a liláktól Pokornyi került a büntetőpadra, mi pedig emberelőnybe. A fórban hevesen támadtak a mieink, de sajnos szinte csak félmagas lövések mentek a jó formában védő Márkus kapujára. Darabos akciója volt a legígéretesebb, de egy ügyes fonák után kilökdösték a kapu előteréből. 36.13-nál korongot vesztettünk a védekező harmadunkban; Gálos lopta a távolságot, majd élesen, laposan a hálónkba vágta a pakkot. 36.49-nél Páterka Bence szabálytalansága nyomán újra emberelőnybe kerültünk. A fórt végigtámadtuk, gól azonban nem esett, bár a 16-9-es kapura lövési mutató jól szemléltette a fölényünket ebben a játékrészben.

A 3. harmad elején elkeseredett támadásokat vezetett a debreceni gárda, próbáltak újra nyomást gyakorolni az ellenfélre. 44.23-nál egy kontra végén Barta kettőre növelte az UTE előnyét, a mieink nem tudták a tőlük megszokott, lendületes, kreatív hokit játszani. 48.04-nél Lányi Ambrus akaszkodott össze Csatádival, mindketten a büntetőpadra kerültek. 50.53-nál a hazai stáb időt kért, 53.14-nél Pokornyi kiállítása nyomán ismét emberfórba kerültünk, de csak nem sikerült a szépítés. 58.25-nél Kiss Tamás 2+10 percet kapott, ezután Máthé Csaba lehívta a kapusunkat is, de így sem sikerült feljebb zárkóznunk. Bár a kapura lövések terén ezt a harmadot is nyertük (12-6), hatvan perc után 0-2 állt az eredményjelzőn.

Máthé Csaba vezetőedző így értékelte a történteket: „Nagyon jól álltunk bele a mérkőzésbe, remek tempót diktált a csapat. Már az első cserében vezethettünk volna és utána is folyamatosan dolgoztuk ki a helyzeteket. A találkozó nagy részében mi domináltuk a játékot. Az ellenfél jól küzdött, megvoltak a lehetőségeik, amelyekből kettőt ki is használtak. Részünkről a helyzetkihasználás javítása a továbblépés kulcsa, ezen fogunk dolgozni a következőkben.”

Debreceni HK-UTE 0-2 (0-0, 0-1, 0-1)
Gólszerzők:
 Gálos és Barta