Fotó: Derencsényi István/DVSC
Nem sikerült túl jól a DVSC szombathelyi túrája, csak egy pontot sikerült elhozni a Vas megyei fővárosból előző héten. Játékban elmaradt Kondás Elemér együttese az előzetesen várttól, a játékosok visszafogott teljesítményt nyújtottak, a támadójátékból hiányzott az átütő erő, kevés helyzetet dolgoztak ki. Nem lehetett érezni azt a magabiztosságot a csapaton, mely hazai pályán jellemzi a társaságot. A közvetlen rivális, Budaörs viszont az utolsó percben begyűjtötte a három pontot a DEAC ellen, így egy győzelemnyire felzárkózott a Lokihoz. Arról, hogy a 20. fordulóban kiegyenlítődik, vagy hat egységnyire nő a különbség, az egymás elleni találkozó volt hivatott dönteni, ugyanis vasárnap épp a Budaörs tatabányai otthonában lépett pályára a debreceni gárda.
Kondás Elemér ezúttal csak két helyen változtatott a Haladás elleni csapaton, Sós és Varga kimaradt, Dzsudzsák és Tischlet viszont a kezdőben kapott helyet. Ezzel valószínű, a középpályát próbálta támadóbbá tenni a Debrecen mestere. A sérülés miatt meccsek óta hiányzó Bárány és Pintér már bevethető állapotban voltak, sokak örömére leülhettek a kispadra. Az lehetett sejteni, nem lesz könnyű dolga csapatunknak, de reménykedtünk benne, idegenben a jobbik arcát mutatja a gárda és begyűjti a fontos pontokat.
Az időjárás nem fogadta kegyeibe a csapatokat, az időnként viharos széllel is meg kellett küzdenie a feleknek, amely az első félidőben a hazaiakat támogatta. Az első lehetőség vendégoldalon adódott, Bódi szabadrúgása után Tischler fejelt kapura, de a debreceni nevelésű Kovácsnak nem okozott gondot megfogni a labdát. Gyors gólváltással folytatódott a mérkőzés, a 6. percben előnybe került a Budaörs: Pethő kapott egy indítást, majd látva, Gróf kint áll a kapujából, 17 méterről átívelte felette a labdát (1:0). Azonnal jött a debreceni válasz: Dzsudzsák ugratta ki szélen Ferenczit, aki pontosan adott középre, a jó ütemben érkező Szécsi pedig közelről a kapuba passzolta a labdát (1:1). Mindkét gárda támadószellemben futballozott, munkát adva ezzel a védelmeknek. A 12. percben Petneházi vállalkozott lövésre, Gróf csak másodjára tudta fogni az erős löketet. A 14. percben ismét a Budaörsi játékos előtt adódott lehetőség, de 17 méterről elvégzett szabadrúgása után a labda a felsőlécről pattant az alapvonalon túlra. A 17. percben újabb szabadrúgásból ismét előnybe került a Budaörs: Nyári 19 méteres tökéletesen helyezett lövése a keresztlécről vágódott a jobb felsőbe (2:1). Az iramra nem lehetett panasz, de az erős szél alaposan megnehezítette a játékot, ennek ellenére zajlottak az események, nem lehetett unatkozni. A 32. percben Dzsudzsák eresztett meg egy életerős lövést, Kovácsról kipattant a labda, melyre Szécsi próbált lecsapni, de a játékvezető szabálytalannak látta a megmozdulását. A 36. percben egalizált a Loki: Szécsi buktatása után büntetőhöz jutott a Debrecen, melyet Bódi higgadtan értékesített (2:2). A félidő hajrájában nyomás alá helyezte ellenfelét a hajdúsági gárda, irányította a játékot, de helyzet nélkül ért véget az első 45 perc.
Kondás Elemér nem látott okot a változtatásra, a kezdő tizenegyet küldte pályára a második félidőre. A játék képe nem változott, mindkét csapat támadó felfogásban futballozott továbbra is. A 47. percben Pető csúsztatta meg fejjel az ötösön belül a labdát, de Gróf könnyedén hárította a fejest, míg a másik oldalon Szécsi maradt le kevéssel egy beadásról. Az 53. percben ismét a Debreceni hálóőrnek akadt munkája, akinek Csiki fejesét kellett hárítania. Az 59. percben élt első cserelehetőségével a DVSC szakvezetője, Tischler helyett a házi gólfelelős, Bárány folytatta. A 66. percben fordított a DVSC: Ferenczi beadása után a hazai védő, Zeke nem tudott menteni, a labda Bódi elé került, aki a léc alá bombázott (2:3). Nem sokra rá Dzsudzsák végezhetett el szögletet, melyet kifejeltek a hazai védők, a labda ismét a debreceni középpályás elé került, aki egy váratlan lövéssel megpróbálta meglepni Kovácsot, de a budaörsi cerberusnak sikerült kiütni a labdát. A 76. percben a hazaiak egyenlítettek: Csiki 18 méteres lövése után kötött ki a labda a debreceni kapuban (3:3). Gólra góllal válaszolt a Lokomotív: Dzsudzsák szabadrúgása után Szatmári fejéről hullott a hálóba a labda (3:4). A vezető találat után Harist küldte pályára Kondás Elemér, aki a gólpasszt adó Dzsudzsákot váltotta. A 87. minutumban hármat cserélt a Loki mestere, stabilizálva ezzel a védelmet, Bévári, Ferenczi és helytt Bényeit, Korhutot és Sóst küldte pályára. A 92. percben Sós lezárhatta volna a mérkőzést, egyedül vezette a kapusra a labdát, de túlvariálta a lehetőséget, így oda lett a hatalmas ziccer.
Merkantil Bank Liga 20. forduló
Budaörs – DVSC: 3:4 (2:2)
Budaörs: Kovács P. – Menyhárt, Kékesi, Fényes, Zeke – Molnár Cs., Petneházi, Nyári, Sajbán (Petró 85’) – Halmai (Csiki 46’), Pethő (Molnár T. 64’)
Vezetőedző: Márkus Tibor.
DVSC: Gróf – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi (Korhut 87’) – Bévárdi (Bényei 87’), Baráth, Bódi, Dzsudzsák (Haris 79’) – Szécsi (Sós 87’), Tischler (Bárány 59’)
Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerzők: Pethő 6’, Nyári 17, Csiki 76’ ill. Szécsi 7’, Bódi 36’ 66’, Szatmári 78’
KZT




