Fotó: DEAC Facebook
A nagy hőség ellenére jó iramú, színvonalas mérkőzést játszottak a csapatok. Katona Lázszó gárdája jól kezdett, már a 7. percben Csák találatával megszerezték a vezetést. Az első negyedóra után egy rövidzárlatot kihasználva három perc alatt fordítottak a vendégek. Szarka gondoskodott arról a félidő hajrájában, hogy a Hosszúpályi ne zárja előnnyel a játékrészt. Fordulás Után Tóth Zoltán fordított az 57. percben, majd Molnár kettőre növelte egyetemi csapatunk előnyét. A vendégek ugyan még betaláltak a 75. percben, de ezzel el is lőtték minden puskaporukat.
Egyetemistáink nagyon sok helyzetet kidolgoztak, bár négy gólt szereztek, ha jobban sáfárkodnak lehetőségeikkel, magabiztosabb lehetett volna a győzelem, de a lényeg a jó rajt, itthon tartották a három pontot.
Szép volt srácok!
DEAC – Hosszúpályi: 4:3 (2:2)
DEAC-II: Csúri, Dénes (Tar 63’), Tóth Z., Csák (Fodor 88’), Barabás, Bojti (Párducz 83’), Molnár (Lénárt 68’), Lakatos (Hetrovics 73’), Varga, Szarka, Kincses
Edző: Katona László
Gólszerzők: Csák 7’, Szarka 44’, Tóth Z. 57’, Molnár 63’
Katona László: Ahhoz képest, hogy csak másfél hete kezdtük el az edzéseket, illetve nagy hőségben kellett futballoznunk, meglepően jó iramban játszottunk. Bizonyos periódusokban érezhető volt a fáradtság, voltak hibák a játékban, de kellemes meglepetésre jó teljesítményt nyújtottunk. Simább is lehetett volna a győzelmünk, ha higgadtabbak vagyunk a befejezéseknél, de a helyzetek számát tekintve, teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez.




