Gólzáporos meccsen maradt alul a kis Loki

Az első játékrészben alaposan meglepte esélyesebb vendéglátóját Szűcs János együttese, ám a fordulás után már csak a Tiszaújváros talált be, amely így otthon tartotta mindhárom pontot.

0

262030171_388028449687613_8940212447469815975_n-300x215 Gólzáporos meccsen maradt alul a kis LokiFotó: Kovács Péter

Az elmúlt három fordulóban gondoskodott arról a DVSC második számú együttese, hogy megszilárdítsa a helyét az NB III középmezőnyében, ám ennek ellenére nem kényelmesedhetnek el Szűcs János tanítványai, ugyanis továbbra is nagy a harc a bennmaradásért. Vasárnap délután a dobogóra pályázó Tiszaújváros otthonába látogatott a kis Loki, ahol az erőviszonyok ismeretében bravúrra lett volna szükség a győzelemhez, ám a Kisvárda II legyőzésével már bizonyították a debreceniek, hogy az esélyesebb riválisokkal is fel tudják venni a versenyt.

Ezúttal is remekül kezdtek a mieink, fertályóra elteltével pedig góllá érett a fokozódó mezőnyfölény, egy szépen felépített ellentámadás végén Talpalló Nobert önzetlenül tálalt az érkező Sármány Kristóf elé, aki higgadtan gólra váltotta a helyzetet. Alaposan megleptük tehát esélyesebb vendéglátóinkat, ám sokat nem kellett várni a válaszra, a 23. percben ugyanis Nagy Dávid Balázs használta ki pillanatnyi megingásunkat, ezzel ismét döntetlen állt az eredményjelzőn. A mezőnyben azonban továbbra is a kis Loki játszott fölényben, egyre-másra jöttek a helyzetek, ám Herceg Péter bravúrt bravúrra halmozott, olykor pedig támadóink választottak rossz döntést a befejezéseknél. A kihagyott ziccerek megbosszulták magukat, kisvártatva már a Tiszaújváros vezetett, ám ezzel még nem ért véget a kimondottan eseménydús első játékrész, egy labdaszerzést követően Talpalló a tizenhatos előteréből pompás lövéssel egyenlített, így 2–2-es állásnál fordultak a felek.

A szünet után felváltva kerültek enyhe fölénybe a csapatok, tíz perc telt el a második félidőből, amikor Erős Tibor révén ismét vezetést szerzett a Tiszaújváros. Mentek előre a mieink, lehetőségeink is adódtak az egyenlítésre, ám hiába vezettünk szép támadásokat, a kapu előterében továbbra is rendre rossz döntést hoztunk. A hajrára szerkezetet váltott a kis Loki, egyre nagyobb elánnal rohamoztak a mieink, ezzel párhuzamosan pedig sajnos fellazult a védekezésünk, egy kontra végén pedig Pap Zsolt tovább növelte a hazaiak előnyét. Innen már nem volt visszaút, két perccel a rendes játékidő letelte előtt pedig Bartusz Dániel is beköszönt, így a gólzáporos mérkőzést 5–2-re az esélyesebb tiszaújvárosiak nyerték, a mutatott játék láttán azonban a debrecenieknek sem lehet okuk a szégyenkezésre.

Labdarúgó NB III, 19. forduló

Termálfürdő FC Tiszaújváros – DVSC II 5–2 (2–2)

DVSC II: Ecsegi – Gellén (Kenderesi 78′), Kovács R., Mező (Farkas T. 65′), Sármány, Talpalló (Maruscsák 70′), Kalafat, Balla, Lénárt, Füzfői (Fábián 65′), Poór (Kovács G. 70′)

Vezetőedző: Szűcs János

Gólszerzők: Nagy D. 23′, 31′, Erős 54′, Pap Zs. 85′, Bartusz 88′, ill. Sármány 12′, Talpalló 37′

Szűcs János: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, megleptük a Tiszaújvárost, az első félidőben temérdek helyzetet kidolgoztunk, a szünetben akár három-négy góllal is vezethettünk volna. Sajnos nem így történt, a fordulás után pedig vezetést szerzett ellenfelünk, amely egyre jobban kihasználta fizikai fölényét. Szerkezetet váltottunk, védő helyére támadót cseréltem, voltak is lehetőségeink, de egy kontrából ismét a hazaiak találtak be, így megpecsételődött a sorsunk. Az eredmény nem tükrözi a látottakat, minimum egy pontra rászolgáltunk volna, de ennyi helyzetet nem hibázhatunk el büntetlenül, ezért csak magunkat okolhatjuk.

P.G.