Gyalázatos, játékkal vereség az Eb-n

Egy rosszul felkészített, önbizalomhiányos, néhol akaratgyenge magyar válogatott szenvedett teljesen megérdemelt vereséget Ljubljanában vasárnap este Horvátországtól. Attól a déli szomszédainktól, akiknek két napja fikarcnyi esélyük sem volt a norvégok ellen, simán kikaptak kilenccel, és akiknek megizzadni sem kellett ellenünk.

0

KA017023-300x171 Gyalázatos, játékkal vereség az Eb-nFotó: MKSZ

Úgy indult, hogy mi nem indultunk neki. Pillanatok alatt 5-0 volt az állás a kockások javára. Semmi nem ment Vámoséknak. Más kérdés, hogy semmit nem is akartunk. Illetve próbáltunk, de olyan tehetetlenek voltunk, annyira határozatlanok, olybá nem tudtuk hol vagyunk, hogy az már a megszégyenítő hozzáálláson kívül dühítő is volt. A minap a mezőny legjobbjának választott Klujber keresgélte a labdát és önmagát. Hetest hibázott, mellé lőtt, legyintgetett.

Megint nem volt csapat és csapatjáték sem. Hat méterre védekeztünk, közel engedtük a horvát átlövőket, akik éltek is a lehetőségekkel. Egyedül Füzi-Tóvizi Petra próbált valami tenni a blama ellen, az első negyedórában három lövésből három gólt ért el. A középtávoli zónából azonban hiányoztak az átlövések. Pontosabban próbálkozott eleinte Albek Anna is, de kísérletei még a magyar NB I-es szintet sem érték el. Hasonlóan “sikeres” volt a váci Kuczora Csenge is, rajta az is látszott, fogalma sincs mit kellene tenni a pályán. Kapusaink leginkább a melegítő felső cipzárját húzták le, nem a háló előtti rolót. Az a horvát elit, akik pénteken kilenc góllal kaptak ki a norvégoktól, most negyed gőzzel, és három gólos előnnyel mentek az öltözőbe. Három közte nem sok, ledolgozható, de harminc perc alatt mindössze hét találat az ellenfél kapujában, amatőr teljesítmény.

A második menetre sem változott semmi, hacsak az nem, hogy Blazsicsék már öttel is vezettek, és visszavettek a tempóból. Nálunk Szemereyben elakadt két-három labda, a végére Lukács kétszer villant a jobb szélen, de ezzel együtt a horvát válogatott simán, néggyel verte a Golovin csapatot. Náluk a hálóőr Pijevics parádézott, Blazsevics kilencet hintett, nálunk még a körömlakk sem repedt meg a mieink kezén.

A lelátón ott ült a magyar edzői gárda néhány tagja, köztük Elek Gábor, Németh András és Köstner Vilmos is. Sűrűn csóválták a fejüket.

Egyszer a győri Veronica Kristiansen azt találta mondani, azért játszik hazánkban, mert a magyar a világ legerősebb női kézilabda bajnoksága. Kíváncsi lennék, ha a külföldi elit elhagyná honunkat ugyanaz lenne a vélemény?

A mostani Eb-n minden csoportból az első három csapat továbbjut a legjobb tizenkettőbe. Nekünk jönnek a norvégok – tuti nekünk jönnek! – a svájciak pedig a nem túl acélos horvátokkal mérkőznek.

Továbbjuthatunk?

Női kézilabda Európa-bajnokság A-csoport 2. forduló

Horvátország – Magyarország 22-18 (10-7)

Horvátország: Pijevic, Kapitanovic (kapusok), Blazevic 9, Buric, Debelic 3, Japundza 1, Jezic, D. Kalaus, L. Kalaus, Krsnik 1, Pavlovic, Petika 3, P. Posavec 3, S. Posavec 1, Prkasin, Simara

Szövetségi kapitány: Nenad Sostaric

Magyarország: Janurik, Szemerey (kapusok), Albek, Bordás, Debreczeni-Klivinyi, Füzi-Tóvizi 3, Győri-Lukács 4, Hornyák, Kácsor 2, Klujber, Korsós 2, Kuczora 3 (3), Márton 1, Tóth E., Töpfner 2, Vámos 1

Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

W.Gy.