Több szempontból is különleges, szokatlan idény vár a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatára, miután a klubok anyagi nehézségei miatt ezúttal nem kerül kiírásra a legnívósabb hazai bajnokság, a Hungarian Football League (HFL). Az elit jelentős része így a második vonalnak számító Divízió I-ben szerepel majd az ősszel, nem vár tehát könnyű feladat a DEAC Gladiatorsra, ha szeretné megnehezíteni az ellenfelek dolgát.
„A kialakult helyzet átírta az erőviszonyokat, s bár mi is csak tapogatózunk, hogy milyen erőben lehetnek riválisaink, annyi bizonyos, hogy idén jelentős kihívás vár ránk, ugyanis topklubok csatlakoztak a ligánkhoz – hangsúlyozta Gyarmati Ottó, a gladiátorok vezetőedzője, akivel a gárda edzése előtt beszélgettünk. – Nagy előnyt jelent, hogy a Debreceni Egyetem és a klub erőfeszítéseinek köszönhetően viszonylag korán újrakezdhettük az edzéseket, de a kormányrendelet értelmében sokáig kontakt nélkül, erőnléti és állóképességi gyakorlatokat végezve zajlottak a tréningek. Jelenleg az alapozáson van a hangsúly, hiszen a két hónapos kihagyás érthető módon visszaesést eredményezett, s a lábmunkán is bőven van mit javítani. Összességében azonban rendkívül elégedett vagyok a játékosaimmal, hiszen az amatőr státusz ellenére harminc fő körül mozog az edzéslátogatottság, a lelkesedés nem csökkent, s a toborzónkat is nagy érdeklődés övezte.”
A felnőtt bajnokság a jelenlegi kiírás szerint augusztus 20-án kezdődik, de az elmúlt években sikert sikerre halmozó juniorok is készülnek az új szezonra.
„Kontaktfutballt tizenhat év felett tanítunk, s a munkánk hatékonyságáról kiváló visszaigazolást ad, hogy a juniorjaink kiemelkedően sikeresen teljesítenek, tavaly ezüstérmet szereztek – folytatta Gyarmati Ottó. – A gárda tagjai közül egyre többen épülnek be a felnőtt csapatba, sokan már alapemberré váltak, de természetesen szükségünk lesz az amerikai légiósainkra is, akiktől rengeteget tanulhatnak a fiatalok. Örömmel tapasztalom, hogy folyamatosan nő a sportág népszerűsége és tömegbázisa Magyarországon, a tojáslabda beszivárgott a köztudatba, a televíziós közvetítéseknek köszönhetően sok fiatalhoz jutott el a hír, hogy hazánkban is lehet magas szinten űzni az amerikaifutballt. A legfőbb célkitűzésünk, hogy debreceni egyetemistákra épülve hamarosan felnőtt szinten is a legmagasabb osztályban szerepelhessünk, az előttünk álló különleges szezon pedig kiváló erőfelmérőnek ígérkezik, hiszen megtudhatjuk, miben kell még fejlődnünk, hogy egy napon a legjobbak között lehessünk.”
P.G.