Pontosan tizennyolc évvel ezelőtt, augusztus harmadikán volt az emlékezetes Split elleni, itthoni meccsünk. Ez mindmáig kitörölhetetlen a fejemből – kezdi a beszélgetést a szerb klasszis. – Az Oláh Gábor utcában óriási telt ház volt. Kicsit lenéztek minket a horvátok, azt latolgatták, hányat rúgnak majd nekünk. Aztán a két találkozón kaptak tőlünk nyolcat, a mi kapunk pedig érintetlen maradt.
Nagy csapat volt az akkori Loki?
Inkább jó együttes. Azon a találkozón mind a három találat fejesből született. Nekem sikerült kettőt bebólintanom.
És mi lesz most Bécsben?
Srdjan remek edző. Fociztam ellene Szerbiában. Már akkor is nagyon felkészült volt. Én meglepetésre számítok. És az sem vitatható, a focistái hallgatnak rá. Jó lenne tovább menni, és jöhet a Fiorentina. Ha csütörtökön kedvező eredményt érnek el a srácok, a visszavágón biztos a teltház a Nagyerdei Stadionban. Húszezer néző előtt focizni hatalmas élmény.
Találkozásunk apropóját az adta, hogy Igor jelenleg nemcsak az NB III-as Cigánd mestere, de óriási sikerrel vezeti azt a gyerek tábort, amelynek feladataira barátja, Jenei Zoltán kérte fel. Az egykori vendéglátós jelenleg a fiatalok focijára összpontosít.

Új dolog, amibe belekezdtünk. Tudom, sokan, sok helyen készítik fel az ifjúságot a labdarúgásra, mi azonban valami mást szeretnénk. Az a tervünk, hogy már másfél éves kortól elkezdjük a picikkel a foglalkozásokat. Természetesen olyan mozgásformákkal, melyeket a pöttömök is elvégezhetnek. Jógától, a különböző alternatív mozgásformákig minden szerepel majd a kínálatban. Aztán hatévesen jöhet a koordinált foci. Ilyen még nincs hazánkban. Igor jelenleg egy tábort vezet nálunk. Erdőspusztán van a székhely, az első egy hétnek hatalmas sikere volt. Pillanatok alatt betelt a létszám. A gyerekek imádták, amit kaptak – fogalmazott Jenei Zoltán.
Lesz folytatás?
Augusztus 21. és 25. között még igen. Reggel nyolctól, délután négyig foglalkkozunk velük, teljes ellátással. Még két garnitúra szerelést is kapnak tőlünk. Ha sikerülnek az egyeztetések, a Bogdanovic-féle iskola egész évben üzemelni fog majd. Írhatnak, jelentkezhetnek nálunk a szülők a https://jz-academy.hu/taborok címen.
Igor egyébként pontosan ugyanúgy néz ki, mint a spliti derbi idején.
Pedig már 49 vagyok. Tartom a súlyom, vigyázok magamra. Sokat vagyunk együtt a régiekkel, kispályázunk, meg a Cigánd is leveszi a felesleget. – Még hozzáteszi, véleménye szerint nagyon sok a tehetséges gyerek a régióban, reméli néhány év múlva az ő kezei közül is kikerülhetnek válogatott labdarúgók.
W.Gy.




