Gyönyörű Máté: „Számomra sokat jelent, hogy ez csapatjáték”

A DLA U16-os csapatának fiatal játékosa elmondta, a labdarúgás mellett a tanulás is fontos számára.

0

GY.M. Gyönyörű Máté: „Számomra sokat jelent, hogy ez csapatjáték”Az Akadémia záróünnepségén a korosztályod legjobb tanulónak járó elismerést vehetted át. Mit jelent ez számodra?

A labdarúgás mellett fontos számomra a tanulás, sokat teszek azért, hogy az iskolában is minél jobb eredményeket érjek el. Nagyon örültem, hogy megkaptam ezt a díjat, ami jelzés számomra, tanulás terén is jó úton járok. A suliban sokan gratuláltak, ráadásul ott is kaptam egy elismerést, mint az osztály legjobb tanulója. Ami még sokat jelent számomra, hogy szüleimnek ezzel is örömöt tudtam szerezni.

Mi a fontosabb számodra, a tanulás vagy a foci?

Természetesen mindkettő fontos, de a tanulást valamivel előrébb helyezném, mert a labdarúgás véges, ráadásul bármikor közbejöhet olyan sérülés, ami miatt abba kell hagyni. Tanulás nélkül nem lehet előrébb lépni az életben.

Miért épp a labdarúgást választottad?

Apukám is focizott, a bátyám szintén a DLA játékosa, így adódott, hogy én is ezt a sportágat válasszam. Számomra sokat jelent, hogy ez csapatjáték, közösen teszünk meg mindent azért, hogy minél jobb eredményeket érjünk el. Az egyéni érdeknél fontosabb a csapat érdeke, ehhez jön még, hogy számomra a csapat a második család.

Nyolc éves koromtól kezdtem komolyabban foglalkozni a labdarúgással Tégláson, majd három évvel ezelőtt kerültem az Akadémiához.

Szeretném itt is megköszönni szüleimnek, hogy mindenben támogatnak.

Téglásról bekerültél Debrecenbe. Könnyen ment a beilleszkedés az új közegbe?

Ezzel nem volt semmi gondom, a csapattársaim kedvesen fogadtak, nagyon közvetlenek voltak. Remek közösségbe kerültem, csapaton belül baráti a hangulat.

Az Akadémián kihez kerültél?

Első edzőm Joó Zsolt volt, majd Németi János vette át a csapatot, most pedig újra Joó Zsolt irányítja az edzéseinket, Kerekes Zsomborral. Nagyon sokat tanultam tőlük, mind technikailag, mind gondolkozásban. Nagyon jó edzők és jó emberek, bármilyen problémával fordulhatunk hozzájuk, mindenben segítenek.

    

GY.M.2 Gyönyörű Máté: „Számomra sokat jelent, hogy ez csapatjáték”Szélső védőként játszol jelenleg, más poszton is kipróbáltad magad?

Először támadó poszton kezdtem az akadémiánál, majd Joó Zsolt kipróbált jobboldali védőként. Jó teljesítményt nyújtottam, tetszett neki a játékom, nekem is feküdt ez a szerepkör, így itt ragadtam. De az a fontos számomra, játsszak a pálya bármely részén, mindenhol a tudásom legjavát nyújtsam.

Az őszi mérkőzéseken nyújtott teljesítményeddel mennyire vagy elégedett?

Úgy gondolom, java részt jól teljesítettem, természetesen voltak olyan mérkőzések, ahol nem úgy ment a játék, ahogy szerettem volna, de mindig próbáltam magamból a legtöbbet kihozni.

Mi számít az erősségednek és miben kell különösen fejlődnöd?

A gyorsaságom és a fizikális adottságaim, ami erősségemnek számít. Amiben fejlődnöm kell? Mindenben! Koromnál fogva, bőven van még mit tanulnom a játékból, különösen technikailag, de a bal lábamat is meg kell tanulnom jobban használni.

     

GY.M.3 Gyönyörű Máté: „Számomra sokat jelent, hogy ez csapatjáték”Amikor mérkőzéseket nézel, a védők játékát kíséred figyelemmel?

Igen, általában a jobboldali védők játékát figyelem, próbálok minél többet ellesni a látottakból. A DVSC mérkőzésein Bényei Balázsét, de mellette a többi játékosét is. Gyakran találkozunk az első csapat játékosaival az Akadémián, ami számomra nagy élmény.

Említetted édesapádat, aki szintén focizott, testvéredet, aki az U17-ben játszik. Otthon is előkerül a labda?

Igen, gyakran kijárunk Tégláson a focipályára játszani. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy testvérem is focizik, sokat segítjük egymást.

Iskola, labdarúgás sok idődet elvesz. A kevés szabadidődet mivel töltöd?

Olyankor is legtöbbször tanulok vagy gyakorlok, kihasználom ezt az időt is arra, hogy mindkét téren fejlődjek. Természetesen a barátaimmal, akik a csapattársaim is, vannak közös programjaink. Justyák Márk, Csige Zsolt, Kenderesi Dávid, Kovács Gergő, akikkel nagyon jó barátságban vagyok, de a többiekkel is jó a kapcsolatom.

Mik a terveid a labdarúgásban?

Szeretnék minél többet tanulni, fejlődni, hogy egyszer a felnőtt csapatba is bekerülhessek. Tudom, ehhez nagyon sok munkára van szükség, de csak akkor érhetem el a céljaimat, ha maximálisan mindent megteszek érte.

JoóZSkicsi Gyönyörű Máté: „Számomra sokat jelent, hogy ez csapatjáték”Joó Zsolt, Máté edzője: Máté, Baráth Peti mellett a másik csapatkapitány, nagyon alázatos, céltudatos fiú, szorgalmas és ennek köszönhetően meg van a lehetősége, hogy jó labdarúgó váljék belőle. Természetesen, van még hová fejlődnie, ezért mindent meg is tesz, bármit kérünk tőle, becsülettel elvégzi a feladatokat. Mindezek mellett nagyon jó tanuló is.

Fotók:dvsc.hu