György József: „Olyan együttest kaptam, amit nem cserélnék el az éremre”

Ugyan a bronzérem elúszott, de a DHK U16-os csapatának edzője nem panaszkodik, hiszen a játékosai mindent megtettek.

0

                          U16-300x200 György József: „Olyan együttest kaptam, amit nem cserélnék el az éremre”Fotó:debrecenihoki.hu

A DHK U16-os együttese sorsdöntő mérkőzést vívott a Pesterzsébettel kedd este. A Debreceni Jégcsarnokban megrendezett ütközet tétje a bronzérem volt, amelyet a fővárosiak kaparintottak meg 3–2-es sikerüknek köszönhetően.

„Egy rossz szavam nem lehet a csapat teljesítményére, mindent megtettek a győzelem érdekében, jóval aktívabbak voltunk, mint az ellenfelünk. A vezetést a pesterzsébetiek szerezték meg a második percben, ez a gól kicsit megfogta a társaságot. A második harmadban sikerült egalizálnunk, majd az utolsó felvonás elején egy kontrát követően ismét hátrányba kerültünk. Bartóknak köszönhetően újra egyenlítettünk, de hat perccel a vége előtt egy vitatható bírói döntésnek hála emberhátrányba kerültünk, amit kihasználtak a vendégek. Nem szeretnék a játékvezetőkre mutogatni, de olyan kiállítással sújtottak bennünket, amit még tét nélküli találkozókon is csak ritkán fújnak be. A végjátékban mentek előre becsülettel a fiúk, de ellenfelünk orosz kapusa állta a sarat. Ugyan a bronzot nem tudtuk megszerezni, de olyan együttest kaptam, amely az utolsó leheletéig küzd, és ezt nem cserélném el az éremre. A játékosaim közül sokan sírva fakadtak az összecsapás után, de azzal biztattam őket, hogy a későbbiekben a sors minden bizonnyal kárpótol bennünket. Azt sem szabad elfelejteni, hogy kétszáz néző szurkolt a csarnokban, ami utánpótlás meccsen kimagasló szám” – nyilatkozta a Debreceni Sportéletnek György József vezetőedző.

Hátráltató körülmények

Az egyik fél harmadik diadaláig tartó párharcban már 2–0-ra is vezettek a cívisvárosiak, de a pontot sajnos nem sikerült feltenni az i-re, ennek ellenére minden várakozást felülmúltak Antek Tamásék.

„Az alapszakaszt a hatodik helyen zártuk, a középszakasz előtt pedig viccesen azt mondtam a srácoknak, hogy jussunk be az első négy közé. Januárban és februárban remek szériában volt a gárda, sorra nyerte a bajnokikat, így harmadikként zárta a pontvadászat ezen szakaszát. A győzelmi sorozatunk során a mázlival sem álltunk hadilábon, de csak annak az alakulatnak van szerencséje, amelyik megdolgozik érte. A rájátszás során nem bírtunk a bombaerős MAC-cal, így a Pesterzsébet várt ránk a harmadik helyért. Az első két összecsapást behúztuk, és úgy kalkuláltam, hogy a harmadik találkozót lendületből meg tudjuk nyerni. Sajnos ezen a találkozón is látszott, hogy hiányzott a csapatomból a play-off rutin. A negyedik mérkőzés előtt három alapemberem a válogatottal Rigában vett részt egy tornán, kedden éjszaka érkeztek haza, és másnap már a bajnokságban kellett szerepelniük. Az ötödik felvonást megelőző hétvégén a Kárpát Liga csehországi állomásán méretettük meg magunkat, ami szintén sokat kivett belőlünk. Kértük a szövetségtől, hogy kedd helyett szerdára rakjuk át a bajnokit, de nem fogadták el a javaslatunkat” – mutatott rá a tréner.

Hasznos tapasztalatok

Ami nem jött össze a hajdúságiaknak itthon, az sikerült a nemzetközi porondon: a Kárpát Ligában a dobogó második fokára állhatott fel György József legénysége.

„Érdekes kezdeményezésnek tartom a sorozatot, hiszen olyan hokinemzetek együtteseivel csaptunk össze, mint a szlovák, a cseh vagy az ukrán. Azáltal, hogy különböző országokból érkező egyletekkel viaskodtunk, értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. Mivel több játékosom meghívót kapott a válogatottba, így a legtöbb helyszínre foghíjas kerettel utaztunk el, kivételt az utolsó forduló jelentett. Csehországban a Kijevet is magunk mögé tudtuk utasítani, amit óriási fegyverténynek tartok. Ezzel az ezüstéremmel sikerült öregbítettük a magyar és a debreceni jégkorong hírnevét külföldön” – fogalmazott György.

Megtartanák a húzóembereket

Tanulságos szezonon van tehát túl az U16-os csapat, de a következő idényben újra magasra kerülhet a léc.

„A keret zömében 2003-as születésű gyerekekből állt. Ebben a korosztályban egy év különbség fizikai szempontból még komoly hátrányt jelent. Bízom benne, hogy jövőre megmarad a csapat gerince. Végezetül szeretnénk köszönetet mondani a szülőknek, akik idejüket feláldozva hozták a fiúkat az edzésekre és a mérkőzésekre. Hálával tartozunk a klubnak is, amely minden feltételt megteremtett. A játékosaimnak gratulációval tartozom, ugyanis remek eredményeket értek el idén” – zárta mondandóját György József.

B.Á.