Ünnepi meccsre készülődött a Hódos. A 30 évvel ezelőtt EHF Kupát nyert DVSC Symphonia csapattagjait köszöntöttük a jubileum alkalmából. A DVSC – Dunaújvárosi mérkőzést megelőzően és a szünetben is minden az aranycsapatról szólt, persze emellett rendeztek egy NB I-es bajnokit is. Igaz, az eredeti 18 órás időponthoz képest 40 perccel később kezdődött a találkozó, mert a Dunaújváros busza út közben lerobbant, így egy debreceni fuvarral tudtak csak eljutni a csarnokba.
Ez nemigen zavarta meg a vendégeket, hiszen hétméteresből ők szereztek vezetést, de egy percen belül fordítottunk. Lendületbe jött a Debrecen, néhány perc alatt háromgólos előnyt épített fel, ám ugyanolyan hamar le is adta azt. Az első félidő derekán még döntetlen volt az állás. Sőt, a vendégek a félidő második felében is tartották a lépést a debreceni csapattal, így a szünetben „csak” hárommal vezettek.
A második játékrész elején sem sokat változott a játék képe. A vendégek szívósan küzdöttek, a piros-fehérek pedig többnyire csak keresték a saját játékukat. Már a 40. percben jártunk és még mindig szoros volt az állás, csak kettővel vezettek a házigazdák. Ám ezután – láttunk már ilyet – a DVSC megtáltosodott, egy 7-1-es rohammal nyolc perc alatt nyolcgólos előnyt épített fel és gyakorlatilag eldöntötte a meccset. A vendégek talán el is fáradtak, míg a Loki igazán lendületbe jött. A vége ezúttal is örömjáték lett, csakúgy mint legutóbb a Mosonmagyaróvár ellen.
DVSC Schaeffler – Dunaújváros: 36–25 (17–14)
DVSC: Gabriel – TÖPFNER 6 (2), Sercien-Ugolin 1, FÜZI-TÓVIZI 5, Thorleifsdottír 1, Jovovics 2 PETRUS 3
Cserék: Ryde (kapus), Vámos M. 2, HÁMORI 5, CSRNYÁNSZKI 8 (1), Haggerty 2, Hornyák, Grosch, Tóth Nikolett 1
Edző: Szilágyi Zoltán
Dunaújváros: Bartulovic – Horváth A. 2, Agócs, KELLERMANN 6 (1), Popovics 1, LUCHIES 4, Török Fanni 1
Csere: Wéninger (kapus), Lakatos P., Szalai B., Terzic 3 (1), Gerháth K. 4, Petika 1 (1), Paróczy 2, Gajdos 1
Edző: Gulyás Péter
Szilágyi Zoltán: A második félidőben tudtunk előrelépni védekezésben és a játékrész közepére fizikálisan sikerült felőrölnünk az ellenfelet. A hajrában már örömkézilabdát tudtunk bemutatni, felszabadultan játszottunk, aminek külön örülök. Ugyanakkor gratulálok a Dunaújvárosnak is, mert sokáig nagy küzdelemre késztettek minket.
Gulyás Péter: Azt gondolom, a késésünk azért befolyásolta a teljesítményünket. Azt kértem a lányoktól, hogy amíg bírják, teljes erőbedobással menjenek. Bírtuk is, nagyjából 40 percig, amiért minden dicséret megilleti a játékosaimat. Utána azonban elfáradtunk és már nem tudtunk mit kezdeni a frissebb Debrecennel.