Győzelem az első hazai meccsen

Október 14-én kora délután U 12 C csapatunk lejátszotta az első hazai mérkőzését, az ellenfelük a Zempléni Hiúzok együttesével szemben.

0

defaultnews_u12-2-300x200 Győzelem az első hazai meccsen

A meccsen hivatalos eredményszámlálás nem volt. MEZEI BARNA, a mieink vezetőedzője a találkozó után elmondta, hogy az 1. harmadban csak kevés helyzetet tudtunk értékesíteni, mivel a küzdőszellemmel gondok voltak, a játékosok nem adtak bele mindent a hokiba. A szünetben viszont sikerült rendet tenni a fejekben, ezt követően uraltuk a hátralévő két harmadot és megérdemelten nyertünk. Külön öröm volt számunkra, hogy Lányi Anna ezen a mérkőzésen szerezte meg élete első találatát. Elégedett vagyok az eredménnyel, bár a játék képén még van mit javítani. – fejezte be nyilatkozatát a szakvezető.