Fotó: deac.hu
Az első szett derekán 10:8 volt az eredmény, majd egy 10:3-as sorozattal megléptek az egyetemisták. A folytatásban kézben tartották az irányítást, bár a hazaiak 16:24 után kicsit felzárkóztak, de a játszmagyőzelmük nem forgott veszélyben (22:25). A második játékrész közepén még egy ponttal a debreceniek vezettek (12:13), ám ezt követően az Emericus-BDSE egyre nagyobb fórra tett szert, végül 25:19-es eredménnyel zárult ez a szakasz.
A harmadik felvonásban gyakorlatilag végig futniuk kellett az eredmény után a fekete-fehéreknek. Küzdöttek ugyan, de a hátrányt nem tudták eltüntetni, így ellenfelük került közelebb a győzelemhez. Szerencsére a negyedik szettben jött egy újabb fordulat, ekkor a hajrában a hajdúságiaknak jöttek be a megoldásaik, ezért négy játszma után sem dőlt el az, hogy melyik gárda nyitja diadallal a rájátszást (19:25).
Az ötödik etapban egy ideig nem sokan fogadtak volna arra, hogy a DEAC nyer majd, ugyanis a térfélcsere pillanatában 8:3 szerepelt a kijelzőn. Folyamatosan csökkentet a differenca, 13:13-nál már döntetlent jegyezhettünk fel. A vendégek lendülete nem csökkent, a mérkőzés utolsó két pontját ők szerezték, ennek köszönhetően pedig 3:2-re győztek.
Női röplabda NB II Felsőház
Emericus-BDSE – DEAC 2:3 (22:25, 25:19, 25:23, 19:25, 13:15)
– Nagyon örülök, hogy jó volt a mentális erőnk, nagyon magabiztosan kezdtünk. Sajnos 24:16-os vezetésnél kicsit korán hátradőltünk, ebből pedig az ellenfél magabiztosságot merített. A második és a harmadik szettben elment a fókusz, sokat kapkodtunk, ennek ellenére küzdöttünk becsülettel. Szerencsére a negyedik játszmában újra a saját játékunkat játszottuk, majd az ötödikben egy fantasztikus végjátékkal nyertünk. Gratulálok a lányoknak, és köszönjük a szép számú közönségünknek a biztatást – nyilatkozta Kuszkó Zsolt vezetőedző.