Győzelemmel köszönne el szurkolóitól a DEAC

A Debreceni Egyetem harmadosztályban szereplő csapata, az ősz utolsó hazai, Sényő elleni meccsén búcsúzik a sok csatát megélt lelátótól.

0

243886386_3103552029923262_2864095131199288962_n-1-300x186 Győzelemmel köszönne el szurkolóitól a DEACFotó: Kovács Péter

Az Újpest elleni döntetlent követően, 3-1-re legyőzte idegenben a Tállyát Sándor Tamás alakulata előző héten. A begyűjtött pontoknak köszönhetően biztosan őrzi harmadik helyét az egyetemi gárda, már csak négy egységnyire van a dobogó második fokán álló BKV-tól.

Alsóházi csapat után a középmezőny elején található gárda vár a fekete-fehérekre a 18. fordulóban, vasárnap a 7. helyezett Sényő ellen lépnek pályára az Egyetemi Sporttelepen. A szabolcsiak jó formában vannak, előző négy meccsüket megnyerték, igaz, képesek váratlan pontvesztésre is. Az alsóházi Salgótarjánnal például nem bírtak, gólnélküli döntetlennel zárták azt a párharcot.

Ez a találkozó sem lesz sétagalopp, bár az jó előjel, hogy a Sényő még nem tudott legyőzni olyan gárdát, mely előtte áll a táblázaton. Az is a debreceniek malmára hajtja a vizet, hogy folyamatosan térnek vissza a sérültek, ezzel nagyobb a mozgástere Sándor Tamásnak, a legerősebb kezdőt küldheti pályára. A vasárnapi mérkőzésnek lesz egy különös apropója is, utoljára lehetnek szurkolók az ódon lelátón, ugyanis következő héten elkezdik bontani a sokat megélt szerkezetet. Az egyetemisták győzelemmel szeretnének elbúcsúzni a lelátótól, sikerrel lezárni egy korszakot a DEAC életében.

NB-III Keleti csoport 18. forduló

DEAC – Sényő

11.21. 13:00      Egyetemi Sporttelep

KZT