Győzelemmel tért vissza a bajnokságba a DVSC

Vasárnap este kiszakadt a gólzsák: Kondás Elemérrel a kispadon első győzelmét aratta a DVSC, amely rendkívül fontos mérkőzésen négy góllal küldte haza a Diósgyőrt, ezzel megőrizte esélyét élvonalbeli tagságának meghosszabbítására.

0

dsc9502-2-300x210 Győzelemmel tért vissza a bajnokságba a DVSCFotó: Derencsényi István / DVSC

A szó szoros értelmében élet-halál harc várt a Debrecen csapatára vasárnap este, hiszen egy esetleges vereség a kiesés szélére sodorta volna a 21. század legeredményesebb magyar futballklubját. A remény megőrzése érdekében a Diósgyőr csapatán kellett felülkerekednünk, s bár a vendégek történetük egyik legsikeresebb idényét futva az előkelő hatodik helyről várhatták a keleti rangadót, a közelmúlt alapján a mieink számítottak a mérkőzés esélyesének. A miskolciak ugyanis 2008 óta nem tudtak pontot szerezni a Nagyerdőn, ráadásul az idei szezonban a felek mindkét randevúján debreceni siker született, így bizakodva, jó hangulatban érkeztek a szurkolók a Diósgyőr elleni összecsapásra. Egyedül talán Kondás Elemérnek főhetett a feje az elmúlt napokban, miután karmesterünket, Bódi Ádámot reklamálásért kiállították Székesfehérváron, ráadásul többen is kisebb sérüléssel bajlódnak, így többek között Szécsi Márk is visszakerült a kezdőcsapatba, s mint utóbb kiderült, meg is hálálta a bizalmat.

A nézőbarátnak korántsem nevezhető időpont ellenére közel ötezer néző látogatott ki a Nagyerdei Stadionba, hogy ezen a roppant fontos találkozón támogatásáról biztosítsa a mieinket, ám a hazai kapufa nem volt túlságosan segítőkész, miután alig három perc elteltével onnan pattant ki a labda Adeniji bivalyerős, ballábas lövését követően. A Debrecen azonban ezen a napon nem bízott semmit a szerencsére, a Kondás-legénység rendkívül bátran és agilisan kezdett, s második helyzetét már gólra váltotta, Varga ütempasszát Szécsi két diósgyőri védő között tanárian vette át, majd külsővel kilőtte a jobb alsó sarkot (1:0). Szépségdíjas találatával hétről a nyolcra jutott a debreceni támadó, de nem kellett sokat várni szezonbeli kilencedik góljára sem: negyedórával a kezdő sípszó után ismét Varga tálalt Szécsihez, aki remek szólót követően, a behátráló Brkovics mellett bombázott a jobb felsőbe, megduplázva ezzel a Loki előnyét (2:0). Ennél jobb kezdésről nem is álmodhattunk volna, a támadószellem hamar meghozta a gyümölcsét, a magabiztos vezetés birtokában pedig már elsősorban a szélsebes ellentámadásokra rendezkedtünk be, miközben a középpályán már csírájában elfojtottuk az esetleges diósgyőri rohamokat. Egyedül Kiss Tamás volt elemében a vendégeknél, aki a félidő derekán többször is egymaga szervezte az ellenfél támadásait: előbb egy közeli lövését blokkolták, majd nem sokkal később a beadást választotta, ám szögletre mentett a debreceni védelem, végül távolról kísérletezett, ekkor pedig Kosicky nyújtózott nagyot, s tolta szögletre a labdát. Szerencsére a társak nem tudtak felnőni a fiatal diósgyőri középpályáshoz, a mieinknél azonban nem volt gyenge teljesítmény, látszott a fiúkon az elszántság, s ezúttal a kulcspasszoknál is rendre jó döntést hoztak a hazaiak. A félidő hajrájában záporoztak a beadások a miskolci kapu előterében, Varga lapos centerezését Memolla kis híján saját kapujába ügyetlenkedte, majd Tőzsér ívelt középre, a hosszún pedig a Brkovics mellől felugró Szatmári bólintott Danilovics kapujába (3:0). A vendégek szerb védője ezt a félidőt biztosan nem csatolja majd az önéletrajzához, ám minket ennél sokkal jobban érdekelt, hogy végre eredménnyel párosult a küzdőszellem, s hatékony támadójátékának köszönhetően háromgólos előnyben vonulhatott az öltözőbe a DVSC.

A fordulás után jobban kezdtek a vendégek, tíz percen belül Egerszegi, Tabakovic és Sesztakov is közel járt a szépítéshez, elsősorban utóbbi kísérleténél ugrottak talpra a diósgyőri drukkerek, de szerencsére másodpercekkel később újra helyet foglaltak, mert az ominózus jobb kapufa ezúttal a mieinket segítette ki. Feczkó Tamás négyes cserével próbálta felrázni az övéit, Kondás Elemérnek azonban nem kellett sokat instruálni tanítványait, ugyanis rendkívül taktikusan, szervezetten futballozott a Loki, s ellentámadásaiban a második félidőben is ott rejlett az újabb gól lehetősége. Az egészségügyi szünetig egyedül csatárposzton változtatott vezetőedzőnk, Trujics érkezett Adeniji helyére, s a szerb támadó kisvártatva főszereplővé lépett elő, miután a tizenhatos sarkánál birkózókat megszégyenítő gyakorlatot mutattak be Polgárral, s mivel a játékvezető utóbbit látta szabálytalannak, büntetőt rúghatott a DVSC. A rutinos róka, Tőzsér Dániel állt a labda mögé, s kegyetlen végrehajtónak bizonyult, ezzel pedig pontot tett az érdemi kérdések végére (4:0). Egy perccel később azért Hassani még kis híján kozmetikázott az eredményen, ám Szatmári a gólvonalról mentett, majd a hajrában Sesztakov próbálkozását Kosicky, míg Ivanovszki csúsztatását a kapufa hárította. A kisvárdai sikere óta először hozott le a Debrecen kapott gól nélkül egy mérkőzést, ráadásul a túloldalon négyszer is ünnepelhetett, így megérdemelten győzte le a Diósgyőrt, immár harmadszor a szezonban. A legfontosabb hármas azonban kétségkívül pontban mérhető, hiszen ennyi járt a vasárnapi sikerért, s ezzel a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem is nyílt maradt. Szerdán Mezőkövesdre látogat együttesünk, míg a szombati idényzárón a Paks érkezik Debrecenbe, s nagyon bízunk benne, hogy azon a mérkőzésen már felszabadultabb, hosszasabb ünneplésre is lesz lehetősége a csapatnak és a szurkolóknak egyaránt.

OTP Bank Liga 31. forduló

DVSC – DVTK: 4:0 (3:0)

DVSC: Kosicky – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Kundrák (Bényei 74’), Kusnyír (Szabó 86’), Tőzsér, Varga (Barna 86’) – Szécsi (Bereczki 74’), Adeniji (Trujic 63’)

DVTK: Danilovic – Shestakov, Polgár, Brkovic, Memolla (Vági 46’) – Márkvárt (Egerszegi 46’), Iszlai, Hasani (Makrai 74’), Rui Pedro (Molnár 55’) – Kiss T., Tabakovic (Ivanovski 55’)

Gólszerzők: Szécsi 8’, 14’, Szatmári 44’Tőzsér 71’

P.G.