Győzelemmel zárták az alapszakaszt

A DEAC röplabdacsapata pénteken a Szegedet fogadta a DESOK-ban a TippmixPro Férfi NB I Extraliga alapszakaszának utolsó fordulójában.

0

deac_szeged_blokk_20260320-300x163 Győzelemmel zárták az alapszakasztFotó: DEAC

Az első szettet sok pontatlansággal indították a vendégek, így hamar megléptek a debreceniek (6:2). Ezt követően náluk is becsúsztak hibák, ezért elolvadt előnyük (9:9). Szerencsére Ivan Tassev ászával vagy Marlon leütésével újra ők kerültünk jobb helyzetbe. Aztán a hajrában már a szegediek vezettek, Raidel Quintana Hechavarria blokkja után 18:20-re módosult az állás. Tassev a végjátékra is tartogatott kiváló nyitásokat, Pavliuk megoldásával pedig játszmalabdákhoz jutott a DEAC. A játszmát végül Kiss Imre zárta le egy ásszal (25:22).

A csongrádiak Hechavarria szerváira építve 6:1-es sorozattal kezdte a második játékrészt. Eléggé akadozott a hazai gépezet a folytatásban is, 5:11-nél időkéréssel próbálta felrázni a játékosait Fodor Antal, aki cserélt is, Imre Tibor érkezett Elleh Jonathan helyére. Ebben a szettben gyakorlatilag végig futniuk kellett az eredmény után a fekete-fehéreknek, ám így sem adták fel a harcot. 22:24-nél nehéz helyzetbe kerültek, ám előbb Marlon faragott a különbségen, majd Pavliuk egy szerencsés ásszal egalizált. Jöhetett az idegek csatája, amelyben egy ideig az volt a forgatókönyv, hogy a hajdúságiaknak kellett szettlabdákat hárítaniuk. 28:28 után fordult a kocka, mivel Tassev két ászt ütött be (30:28).

A második szett végkimenetele rányomta a bélyegét a folytatásra, ugyanis az egyetemisták szárnyaltak, míg a szegediek nem tudták túltenni magukat a történteken. Kiss Imre nyitásai sok fejtörést okoztak a Tisza-partiaknak, akiknek a blokkokkal is meggyűlt a bajuk. 12:2-nél két számjegyű differenciát jegyezhettünk fel. Nem kényelmesedtek el a tetemes előny birtokában a házigazdák, Elleh Jonathan neve mellé is behúzhattak két ászt (17:3). Az utolsó percekre Remete László is bizonyítási lehetőséget kapott, a tapasztalt center nevéhez fűződött a találkozó utolsó két pontja (25:6).

TippmixPro Férfi NB I Extraliga alapszakasz

DEAC – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (25:22, 30:28, 25:6)