Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés, csapatunk háromgólos előnnyel vonulhatott az öltözőbe. A folytatásban továbbra is nagy iramot diktáltak, várható volt egy idő után, ezt nem lehet végig bírni és ez be is következett. A hazaiaknak csak szépítésre futotta erejükből, Akadémistáink megérdemelten nyerték meg a találkozót és továbbra is vezetik a bajnokságot.
MTK – DVSC-DLA: 1:4 (0:3)
DVSC-DLA: Tömöri, Lénárt, Karmacsi (Széles 61’), Kuszkó, Tóth B, Kiss B. (Kiss M. 76’), Virág, Balogh (Vietorisz 76’), Fekete (Harcsa 41’), Fábián, Krajcsovics (Gellén 61’)
Edző: Dr. Fikker Ferenc
Gólszerzők: Kiss B. 9’, 26’, Fábián 31’, Gellén 63’
Dr. Fikker Ferenc:

Előzetesen nehéz mérkőzésre számítottunk és ez be is igazolódott a találkozón, egy jól játszó MTK-t sikerült legyőznünk. A találkozó elejét és a második félidő 15 percét nagyon megnyomtunk, kicsit el is fáradtunk a végére, ezt kihasználva, ellenfelünk szépíteni tudott. Mindenkinek megadtuk a játéklehetőséget, ezt előzetesen is így terveztük. A csapat megérdemli a dicséretet, nagy akarattal és alázattal játszottak.




