„Halk” siker a Viharsarokban

A mérkőzést végig a kezében tartva aratott könnyed győzelmet a jóval esélyesebb DVSC Schaeffler a Békéscsaba elleni mérkőzésen a női kézilabda K&H Ligában. A zártkapus keleti rangadón mindkét félidőt megnyerte a Loki, így továbbra is negyedik helyen áll a tabellán, és pozitív élménnyel fogadhatja jövő hét pénteken az Érd csapatát!

0

81738262_3004955342895674_7658598335753748480_o-300x200 „Halk” siker a ViharsarokbanFotó: DVSC Kézilabda Facebook

Már a találkozó előtt a mérkőzést jelentősen befolyásoló tényezők léptek fel. A békéscsabai csarnok felújítása miatt ugyanis kiemelt kockázatú összecsapást nem rendezhettek meg nézők jelenlétével a hazaiak, azaz a lelátón (is) mindig parázs csatát hozó keleti rangadó elcsendesült, hiszen egyik szurkolótábort sem engedték be a mérkőzésre. A viharsarkaik esetében nem elég, hogy Kopecz sérülés miatt volt maródi, a januárban igazolt és két mérkőzésen pályára lépett Tatalovic kapus is távozott a klubtól, míg az irányító Vukajlovic sem volt 100 %-os, bár a keretbe nevezve volt. Ha hozzátesszük, hogy a csabaiak a kieső helyen állnak, akkor elmondható, hogy szegény embert még az ág is húzza! A mieinknél azonban újra pályára léphetett sérülése után Vámos Petra.

Köstner Vilmos ezúttal Oguntoye Viktóriának szavazott bizalmat a kezdőcsapatot illetően. Az első perceket a nagy harc, mintsem a szép játék jellemezte, Tóvizit már az első támadásnál levetkőztették, így vehette fel újra a fehér mezt. A hangulat nélküliség rányomta a bélyegét a kezdésre, hiszen öt és fél perc alatt egyetlen Kovács Anna gólt jegyezhettünk fel, ám annál több hibát. Ebben a szakaszban a mieink nem használták ki a jó helyzeteket, illetve több technikai hibát is vétettek, a hazaiak nem is nagyon kerültek gólhelyzetbe. Az első percekben a Marincsák-Kovács párharcot láthatták a közvetítést megtekintők, egyértelműen ők voltak csapatuk vezérei ebben a periódusban. A mieink viszont szélsőgólokkal is operáltak, Varsányi jól használta ki helyzeteit, hét percen belül három gólt szerezve, míg a kapuban Oguntoye adott stabilitást és a védőfalon áthaladó lövéseket hatékonyan hárította. A Békéscsaba részéről egyedül a debreceni nevelésű Marincsák nyújtott jó teljesítmény, védőink számára tarthatatlan volt. Húsz perc után ismét megrázták magukat a mieink és három perc alatt még három gól raktak közé, így Szabó befejezésével már 13-8-ra vezettek. A hétméteresek tekintetében érdemes megjegyezni, hogy Bulath és Kovács is magabiztos volt, míg Marincsák második büntetőjét fogta első labdaérintésével Triffa. A mérkőzés nyugodtságát jellemzi, hogy Köstner első időkéréséig egészen a 29. percig kellett várni. Az első félidő vége felé Vámos két alkalommal is nagyon jól kialakította a helyzetet, ekkor azonban még hiba csúszott a befejezésbe. Az utolsó másodpercekben még Bordás is eredményes volt, így a szünetre ötgólos vezetéssel vonulhattak a lányok.

A szünetben minden bizonnyal elhangozhatott egy-két jótanács Köstner Vilmos részéről, hiszen az első két percet három-nullával kezdtük. A siker receptje sem volt túl bonyolult, hiszen egy eredményes védekezést követően jól tudtuk végig vinni a gyors ellentámadást, amelyben fő szerepet vállalt Kovács Anna. Ekkor „visszajött” a mérkőzésbe a lila-fehér alakulat, de Borgyos szép átlövésével és Varsányi befejezésével tartottuk a nyolc gólos különbséget. Ekkor időt kért Horváth Roland, ez viszont érezhetően jó hatással volt lányaira, akik ugyan előbb hétméterest hibáztak (Triffa második hetesét is védte), ám Marincsák vezérletével szépen, csendben zárkózni kezdtek. Ebben az időszakban nagyon passzív támadásokat vezettük, a hazaiak nyitott védekezése megfogta a mieinket, akik sok labda nélküli mozgás helyett labdával a kézben próbálták áttörni a csabai védekezést. Már majdnem kilenc perce eredménytelenek voltunk, amikor jött a rutin és Bulath Anita nagyon fontos gólt szerzett átlövésből. A mérkőzés ezen szakaszáig halványabb Despotovic percei következtek, gyors ellentámadásból, átlövésből és a már-már védjegyévé váló pörgetett lövésből is eredményes volt, illetve jól játszotta meg a beállósokat. Montenegrói átlövőnk mellett Tóvizi Petrát sem tudták tartani, így az utolsó tíz percre hétgólos vezetéssel fordulhattunk. A Békéscsaba együttesében leginkább Barján és Maincsák emelkedett ki, de jól kézilabdázott a mindössze 16 (!) éves Kukely Anna is, aki ezen a mérkőzésen is megmutatta, hogy komoly jövő várhat ebben a sportágban. A mieink nem adták alább és magabiztosan tartották előnyüket, így az utolsó percekben már csak a győzelem mértéke volt a kérdés. Az utolsó percben annak is örülhettünk, hogy sérülése után újra gólt szerzett Vámos Petra, továbbá Karnik úgy lőtte meg harmadik gólját, hogy felállt fal ellen nem is támadott. A vége 25-33, magabiztos sikert arattunk a keleti rangadón.

Fontos győzelmet aratott a csapat, azonban a mérkőzés hangulata nagyban elmaradt a megszokottaktól, amely jelzés lehet azok felé, akik ez a zárt kapus mérkőzést előidézték. Ami számunkra most sokkal fontosabb, hogy március 6-án talán a bajnokság végső sorrendjét is döntően befolyásoló mérkőzést játszunk az Érd csapatával!

EUBILITY GROUP BÉKSCSABAI ENKSE–DVSC SCHAEFFLER 25–33 (10–15)

BÉKÉSCSABA: Balog J. – Kovács Anett 2, BARJÁN 6, MARINCSÁK 8 (2) J. Agbaba 2, Mitrovics 2, Mézes 1

Cserék: Horvát D., Csizmadia (kapusok), Dombi K., Bottó 1, Kukely A. 3

Edző: Horváth Roland

DVSC: OGUNTOYE – VARSÁNYI 4, KOVÁCS ANNA 5 (1), Deszpotovics 4, Tóvizi 3, BULATH 6 (5), Vantara-Kelemen 3

Cserék: Triffa (kapus) Vámos P. 1, Karnik 3, Bordás 2, Borgyos 1, Arany

Edző: Köstner Vilmos

Hajrá Loki!

Rádin Márkó