Bár a debreceni együttes csak úgy tudott kiállni a mérkőzésre, hogy Végh Kitti betegen, Dóka Vivien pedig sérülten vállalta a játékot, mindezek ellenére lehengerlően kezdett a hajdúsági csapat, az első játékrészben mindössze 4 pontot engedélyezett ellenfelének.
A második szettben sem rágták le a körmüket az izgalomtól a mérkőzésre kilátogatók, hatásos nyitások és erőteljes támadójáték után rövid idő alatt 25:11 állt az eredményjelzőn.
A legizgalmasabb – ha lehet ezt mondani 25:16 után – a harmadik játszma lett, ahol már néhány pontatlanság is belefért a DSZC-Eötvös DSE játékába.
A mindössze egy óráig tartó mérkőzésen aratott győzelemmel a DSZC-Eötvös DSE megerősítette harmadik helyét az NBII Alsóház Kelet rájátszásában.
Salgótarjáni BTC – DSZC-Eötvös DSE 0:3 (-4, -11, -16)
Salgótarjáni BTC: Ullmann Dóra, Kiss Boglárka Vivien, Oláh Dorka, Kis Dorka, Jakubovics Anita, Berei-Nagy Bianka
Csere: Pompor Petra
Edző: Rákos Szabolcs
DSZC-Eötvös DSE: Berza Fanni, Kozma Kitti, Pálfi Kitti, Kovács Anett, Dóka Vivien, Lengyel Panna
Cserék: Végh Kitti (liberó), Papp Csenge
Edző: Gyula Zoltán
Fokozta a vasárnapi jókedvet az egyesület háza táján, hogy a nemrég a III. osztályból a II. osztályba feljutott U15 “A” gárda is szép sikert ért el. Bár a jobb erőkből álló, veretlenül listavezető Vasastól kikaptak, de aztán a BVSC-Zugló ellen az első szett 10:25-ös elvesztése után három játszámában nyertek és megfordították a mérkőzést.
A csapat tagjai: Barta Nóra, Buglyó Viktória, Kis Polli, Moravecz Blanka, Parlagi Mirtill Jázmin, Sári Dóra Edina, Udvarhelyi Gréta Mónika, Veress Petra, Zombori-Bódi Boglárka.
A DSZC-Eötvös DSE legközelebb április 6-án a DEAC ellen játszik.




