Kiválóan kapták el a rajtot a „hírös városban” a hajdúsági hölgyek. Vasas Orsolya csapata hét perc alatt mindössze egyetlen mezőnykosarat engedélyezett vendéglátójának, miközben a túlsó térfélen futószalagon termelte a találatokat. Szabados Dorottya kirobbanó formában kosárlabdázott, a 20-2-es rohamból 13 egységgel és 3 triplával vette ki a részét, de Cseh Mercédeszt és Gaál Grétát is dicséret illeti. Noha a periódus végéhez közelítve a kecskemétiek is életjelet adtak magukról, a DEAC magabiztos előny birtokában vonulhatott pihenni (8-24).
Szabados a folytatásban is megállíthatatlannak bizonyult, negyedik hármasát is behintette, ekkor tizennyolccal vezettek a fekete-fehérek (10-28). Az első hullámvölgy a félidő derekán érkezett el, az viszont jelentősnek bizonyult: a Radics Anna-Romhányi Kitti-Bagi Evelin trió eredményességére építő hazaiak egy óriási feltámadást bemutatva szinte teljesen eltüntették deficitüket (32-36). Ugyan az egyetemisták Holinka-Miklós Hanna és Cseh Mercédesz találataival valamennyit visszaszereztek korábbi fórjukból, a Kecskemétiek villámgyors fokozatváltása óvatosságra intette a cívisvárosiakat (34-43).
Cseh egy 2+1-es akcióval nyitotta a harmadik etapot, majd Szabó Boglárka is értékesített két büntetőt, újra kétszámjegyűre növelve a távolságot (35-48). Nem sokkal később Holinka-Miklós, valamint Gaál is megrezgette a hálót, Szabados ötödik bombája után pedig ismét igencsak kényelmes helyzetben találta magát a DEAC (38-55). A szakasz befejezte előtt Máté-Tóth Eszter és Kerekes Hédi révén kozmetikázott valamelyest az álláson a KKC, azonban a záró játékrésznek így is sokkal kedvezőbb pozícióból vághattak neki Vasas Orsolya játékosai (45-59).
A differencia ellenére nyilvánvaló volt, hogy a Kecskemét nem fogja harc nélkül odaadni a két pontot Szabadoséknak, s ez így is lett. A Bács-Kiskun vármegyeiek zsinórban hat egységet tettek fel a táblára a negyedik negyed kezdetén, azonnal jött is a vendég időkérés. Várpalotai Emma lélektanilag tökéletes momentumban süllyesztett egy trojkát, ám a hajrában megint izgulni kellett, lévén a harminchetedik percre különbségből egyetlen támadásnyi maradt (61-64). A debreceni lányok kezei szerencsére nem remegtek meg a végjátékban: előbb Holinka-Miklós, majd Király Viktória lökte közelebb a célvonalhoz övéit, a találkozót pedig ki más dönthette volna el, mint Szabados egy – sokadik – közelivel.
Kecskeméti KC – DEAC: 72-77 (8-24, 26-19, 11-16, 27-18)
DEAC: Szabados 24/15, Gaál 7, Holinka-Miklós 14/3, Szabó B. 4, Cseh 19
Cserék: Király 4, Várpalotai 5/3, Mondl -, Szilágyi -, Szöllősi
Vezetőedző: Vasas Orsolya
Vasas Orsolya: Álomszerűen kezdtük a mérkőzést, megtaláltuk a helyzeteket, ültek a dobásaink, a védekezés is extra volt, az első negyed minden szempontból nagyon jól sikerült. Aztán viszont megzavart minket, hogy a Kecskemét keményebb védekezésre váltott, a támadásaink kaotikusak lettek, a védekezésbe pedig sok hiba becsúszott. Szeretném, hogy a szezon további részében erre az első negyedre tudjunk építkezni, mert egyszerűen tényleg jó volt nézni, viszont annak is nagyon örülök, hogy a végül szorossá vált végjátékban mi tudtunk higgadtabbak és fókuszáltabbak maradni, aztán pedig közösen be tudtuk húzni ezt a győzelmet, úgyhogy gratulálok a csapatomnak!




