Három atlétánk már biztos világbajnoki résztvevő

Szeptember 27-én kezdődik az atlétikai világbajnokság, a magyar válogatott jelenleg még 15 fős keretében három debreceni atléta képviseli városunkat.

0

Névtelen-300x126 Három atlétánk már biztos világbajnoki résztvevő

Legkorábban két gátas lányunk, Kozák Luca és Kerekes Gréta kvalifikálták magukat a dohai világbajnokságra. Suba László és Tomhauser István tanítványai a Gyulai Memorialon a 12.95-ös szintidőn belül értek célba, Luca 12.90, míg Gréta 12.93-at teljesített.

Kácser Zita sérüléséből felépülve egyre jobb formába lendült, a 6. Atlétikai Magyar Szuper Liga Döntőn 3000 akadályon fantasztikus időt futva, 9:26.59-re javította a magyar rekordot, így kiváló távfutónk is ott lesz Dohában. Benedek Zsolt tanítványa egyben az olimpiai szintet is teljesítette, rajthoz állhat Tokióban.

A világbajnokságra még Szilágyi Rékának van esélye kvalifikálnia magát, az IAAF hétfőn zárja le a nevezéseket, reméljük, sikerül Rékának addig megdobnia a szintet.

Az mindenesetre mutatja a debreceni atlétika erejét, főleg a női szakágét, hogy a 15 fős magyar csapatban hárman városunkból – remélhetőleg ez a szám négyre változik – ott lesznek az indulók közt Dohában.