Fotó: DEAC Facebook
Rosszul indult a fekete-fehér gárda szempontjából a találkozó, egy szöglet utáni kavarodás végén már a 3. percben hátrányba kerültek. Nagyon hamar rendezték a sorokat a fiúk, magukhoz ragadták a kezdeményezést és a 16. percben Bárány révén egyenlítettek. Fölényben játszott Kondás Elemér alakulata, nyomás alatt tartották ellenfelüket, akik a 33. percben kijöttek a szorításból, eljutottak a debreceni kapuig. Már úgy nézett ki, oda a gyöngyösi lehetőség, de védőnk szabálytalanul próbálta szerelni a vendégek támadóját a tizenhatoson belül. A játékvezető habozás nélkül befújta a büntetőt, amit értékesített a Gyöngyös. Támadásban maradt a DEAC, de egy kontra végén tovább növelte előnyét a hazai alakulat. A második játékrészt végigtámadta csapatunk, teljesen beszorították ellenfelüket a kapuja elé, akik foggal-körömmel védekeztek. Sikerült többször is megbontani a védelmüket, de az utolsó passzok, a befejezések pontatlanok voltak. A 93. percben Urbin szépített, de többre már nem volt idő.
Csapatunk hiába játszott jobban és fölényben, a három hibát kihasználta a Gyöngyös és otthon tartották a pontokat.
Gyöngyös – DEAC: 3:2 (3:1)
DEAC: Szabados, Papp F., Szabó, Balogh, Krajcsó (Urbin 57’), Spitzmüller (Bíró 65’), Sigér, Sándor (Patócs 79’), Karikás, Sidibe, Bárány
Edző: Kondás Elemér
Gólszerzők: Bárány 16’, Urbin 93’
Kondás Elemér: Egy hét alatt a harmadik mérkőzésünket játszottunk, előző héten egy rangadót sikerült megnyernünk, szerdán Magyar Kupa találkozón léptünk pályára, míg ellenfelünk heti ritmusban tudott készülni. Ilyenkor van az, hogy kicsit figyelmetlenebbek a játékosok, de fizikálisan rendben voltunk, végig nagy iramban és nagy elánnal futballoztunk. Megmondom őszintén, a mostani mérkőzésen magunkat vertük meg, mert abszolút lefociztuk ellenfelünket, csak a kapott góloknál nem voltunk kellőképpen agresszívek. Már a 3. percben hátrányba kerültünk, de hamar sikerült kiegyenlítenünk, végig ellenfelünk térfelén tartottuk a labdát. Egyszer jutottak el a kapunkig, az alapvonalnál teljesen feleslegesen szabálytalankodtunk, amiért büntetőt ítélt a játékvezető. Mentünk előre, de egy eladott labda után kontrából növelte előnyét a Gyöngyös. Innentől nagy nyomást helyeztünk rájuk, uraltuk az egész második félidőt, az utolsó percig meccsben voltunk, sajnos túl későn szereztük a gólt. Meggyőződésem, ha öt perccel hamarabb találunk be, legalább döntetlenre hozzuk a meccset. A játékosok nagyon sokat dolgoztak, végig küzdöttek, jól játszottak, nem is tudom őket elmarasztalni, vétettünk három hibát, amit ellenfelünk kihasznált. Nincs semmi baj, dolgozunk tovább, az őszi szezonból még négy forduló van hátra, mind a négyet hoznunk kell.




