
Fotó: Derencsényi István/DVSC
Az előző fordulóban az erősen tartalékos Lokomotív, keretében többségében fiatal játékosokkal, sima győzelmet aratott, a szintén több meghatározó labdarúgóját nélkülöző Győr ellen. A csapat vezetőedzője, Kondás Elemér nem ülhetett le a kispadra, így a DVSC egykori csupa szív játékosa, jelenlegi pályaedzője irányította ideiglenesen a piros-fehéreket. A három pontnak köszönhetően őrzi első helyét a táblázaton a Loki, de az előny még nem megnyugtató, a riválisok szorosan tapadnak a debreceni gárdára.
Pár nap telt csak el a Győr elleni mérkőzés óta, sok idő nem volt, hogy kipihenjék a fáradalmakat a játékosok, szerdán már újabb megmérettetés várt a csapatra. A Merkantil Bank Liga 15. fordulójában a 12. helyen álló Kazincbarcika otthonában lépett pályára a DVSC. A vendéglátók vereséggel hangolódtak a találkozóra, vasárnap a Budaörs ellen két góllal maradtak alul.
A meghatározó játékosok ezúttal sem tudtak Igor Bogdanovic rendelkezésére állni, a kezdő tizenegyben a rutint ismét csak Bódi, Gróf, Pávkovics, Szatmári és Szécsi képviselték, de a cserék között is egyedül Poór rendelkezett komoly tapasztalatokkal. Egy helyen változott a pályára lépő csapat összetétele a Győr ellenihez képest, kimaradt Pintér, Sármány viszont a kezdőben kapott lehetőséget. A kispad sem volt hosszú, mindössze öt játékos várt bevetésre. A házigazdák kerete is elég szűkös volt, 16 labdarúgót tudtak csak nevezni a mérkőzésre. Minden gond ellenére az nem volt kérdés, mely csapat az esélyes, de idegenben eddig akadozott a Loki gépezete, Debrecent elhagyva még csak Kaposvárról tért haza három ponttal piros-fehér gárda.
Nem túl nagy iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét gárda sok hibával játszott. Már a 7. percben megszerezte a vezetést a Debrecen: Bódi végezhetett el szabadrúgást a kaputól 21 méterre, lövése megpattant a sorfalon, Szemerédi már tehetetlen volt (0:1). Enyhe fölényben játszott a piros-fehér alakulat, de a hazaiak próbálták szűkíteni a területet, így nem sikerült komoly helyzetet kialakítani Bódiéknak. A Kazincbarcika gyors kontrákkal próbálkozott, de a kísérleteik elhaltak vendég térfél közepén. A Vasutas irányította a játékot, sok átadással szövögették támadásaikat, de a hazai védelmet nem sikerült feltörni, a barcikai hálóőrnek elvétve kellett játékba avatkoznia. A 34. percben előbb Szécsi elől mentett kivetődve Szemerédi, majd Barát lövését tolta szögletre. A 40. percben megfogyatkozott a hazai csapat: Bárány lépett ki jó ütemben, a kapujából kifutó Szemerédi a tizenhatoson kívül csak szabálytalanul tudta megállítani, villant a sárga kártya, mivel a kapus már rendelkezett egy hasonló színű lappal, mehetett zuhanyozni. A szabadrúgást a sértett végezte el, beadása után Pávkovics centikkel fejelt a kapu mellé. A hátralévő időben nem történt említésre méltó esemény, debreceni vezetéssel zárult az első félidő.
Bogdanovic nem látott okot a cserére, változatlan összeállításban küldte pályára csapatát a folytatásra. A DVSC próbálta ráerőltetni akaratát ellenfelére, továbbra is debreceni fölény jellemezte a mérkőzést, míg a hazaiak gyors kontrákkal próbálkoztak. Az 58. percben Bódi szöglete után Szatmári az ötös magasságából fejelt kapura, de a labda elakadt egy védőben. Két minutum múlva Szécsi forgolódott a hazai tizenhatosnál, majd lövésre szánta el magát, viszont nem sikerült eltalálnia a kaput. A 62. percben először került helyzetbe a Kazincbarcika, de a kapu elé betett labdáról Kovac centikkel lemaradt, viszont akkor sem örülhettek volna, ha betalál, mivel a hazai támadó lesen volt. A 71. percben kihasználta első cseréjét a Debrecen edzője, Sármány helyett Kenderesit küldte pályára, aki egyből gólpasszal mutatkozott be: a 72. percben jól ugratta ki Bárányt, a Loki házi gólfelelőse pedig kilőtte a hosszút (0:2). A Kazincbarcika is jelezte, még nem adta fel, Grófnak két lövésnél is helyén kellett lenni. A 76. percben Sárosit Poór váltotta a védelem jobb oldalán. Szécsi adott munkát a hazaiak kapusának, akinek alaposan nyújtóznia kellett, hogy kitornázza a felső léc alá tartó lövést. A 88. percben Bárány lövését védte bravúrral a barcikai hálóőr. A rendes játékidő végén kettőt cserélt a Debrecen, Szatmári és Bárány helyett Szabó és Balla lépett pályára. Góllal zárta a mérkőzést a Loki, miután Kenderesi beadása a hosszúban kötött ki (0:3). Többre már nem maradt idő, mint vasárnap, most is három góllal győzött a DVSC.
Merkantil Bank Liga 15. forduló
Kazincbarcika – DVSC: 0:3 (0:1)
Kazincbarcika: Szemerédi – Farkas A., Fótyik, Borbély B. (Zilahi 41’), Majzik – Oldal, Tóth B., Oltean (Orosz 6’), Németh T.– Korbély K., Kovác
Vezetőedző: Vitelki Zoltán
DVSC: Gróf – Sárosi (Poór 76’), Pávkovics, Szatmári (Szabó Á. 90’), Fűzfői – Sármány (Kenderesi 71’) – Szécsi M., Bódi, Baráth – Bévárdi, Bárány (Balla 90’)
Megbízott edző: Igor Bogdanovic
Gólszerzők: Bódi 7’, Bárány 72’, Kenderesi 90+1’
Kiállítva: Szemerédi 40’
KZT




