Háromgólos vereség a női futsalrangadón

Megszakadt a DEAC női futsalcsapatának győzelmi szériája, a mieink szezonbeli első vereségüket szenvedték el az üllői Astra HFC ellen.

0

120820161_377913683576080_7137168121185638873_o-300x166 Háromgólos vereség a női futsalrangadónFotó: DEAC

Bombaerős rivális várt a DEAC női futsalosaira vasárnap este, az Astra HFC együttese ugyanis a TFSE elleni döntetlen után kétszer is négygólos győzelmet arattak, s ezúttal is esélyesként érkeztek a DESOK csarnokba. A debreceni hölgyek három szerényebb játékerőt képviselő ellenféllel találkoztak a rangadót megelőzően, s nem veszítettek pontot, az üllőiek ellen azonban igazán jelentős erőpróba a házigazda fekete-fehérekre.

Debreceni lehetőségekkel kezdődött a mérkőzés, vezetést mégis a vendégek szereztek, Kota Gabriella három perc elteltével bombázott a jobb alsóba. A túloldalon Krascsenics Csilla volt a legaktívabb, ám a helyzetek kimaradtak, s az üllői gólvonalon álló Hargas Annamária is mutatott be bravúrokat. Tíz perc elteltével Krascsenics már nem hibázott, s szép támadás végén megszerezte csapata egyenlítő találatát, nem sokkal később pedig átvehette volna a vezetést a DEAC, ám Nagy Anikó lövése a kapufán csattant. Ami nem jött össze az egyik oldalon, góllá érett a másikon, miután Kota indításából Urbán Anett három perccel a szünet előtt a kapuba talált, majd maga Kota is ünnepelhetett, így a vendégek kétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre.

A második játékrészben Horváth Viktória járt közel a szépítéshez, ám a kapufát találta el, másodpercekkel később pedig egy gyors akció végén Kota villant meg, ezzel háromra növelve az üllői előnyt. A folytatás mezőnyjátékot és nagy küzdelmet hozott, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, melyek közül Kota Viktória ismét kihasznált egyet, ezzel eldöntve a lényegi kérdéseket. Tíz perce maradt a DEAC-nak a szépítésre, ami a húzóembernek számító Krascsenics révén össze is jött, ám ennél közelebb már nem sikerült zárkóznunk, így 5–2-es vereséget szenvedtünk az Astrától. Az egyetemi csapat a jövő héten újabb rangadót vív, a mieink a TFSE otthonában vendégszerepelnek majd.

Női futsal NB I, 4. forduló

DEAC – Astra HFC 2–5 (1–3)

DEAC: Torma – Tóth N., André, Krascsenics, Üveges

Csere: Pócsik, Czégény, Nagy A., Horváth V.

Gólszerzők: Krascsenics 11’, 37’, ill. Kota 3’, 18’, 22’, 29’, Urbán 17’

P.G.