
Fotó: DEAC
Túloznánk, ha azt állítanánk, hogy a DEAC férfi futsalcsapata ideális helyzetből vágott neki pénteken az Újpest elleni bajnokinak, ugyanis Tihanyi Csaba vezetőedző több alapemberre sem számíthatott. A nehézségek ellenére a DESOK-ba kilátogató hazai nézők abban bíztak, hogy kedvenceik újra meglepik a fővárosiakat. Legutóbb február 23-án az NB I alapszakaszában találkozott egymással a két gárda a debreceni csarnokban, akkor a hazai szimpatizánsok 3-1-es győzelmet ünnepelhettek.
Ezúttal az elején az újpestiek légiósai kerültek a középpontba, előbb Thiago kísérlete kerülte el a jobb alsó sarkot, majd Lucas próbálkozása a kapufán csattant. Nem sokkal később Balázsi Attila éles szögből leadott lövését hárította Gémesi Gergő. Aztán a negyedik percben Czerman Márk megpattanó lökete kötött ki a kapuban. A bekapott gól után a hazaiak próbáltak egyenlíteni, Erdei Kristófnak és Krajnyák Zsoltnak is akadt nagy helyzete, ám egyik szituáció végén sem ünnepelhettek. Az első félidő derekán Kártik Zsombor és Vas Ádám eszén is túljárt Vincze Szabolcs, a két védés között csak néhány másodperc telt el. A 13. minutumban megduplázta a fórját az Újpest, ekkor Suscsák Máté volt eredményes. A szünetig már nem változott az eredmény, így kétgólos hátrányból várhatták a folytatást a fekete-fehérek.
A második játékrész alaphangját Caique adhatta volna meg, ám a brazil légiós pontatlanul célzott. A másik oldalon Suscsák járt közel a duplázáshoz, ám vele is kibabrált a kapufa. Tóth Attila is megdolgoztatta Gémesit, az újpesti cerberus hárításával zárult ez az akció. A hajrához közeledve Kártik Zsombor sérülése miatt aggódhattak a lila-fehérek, a center végül csak bicegve tudta elhagyni a játékteret. A végén átálltak az egyetemisták az öt a négy elleni felállásra, a megkülönböztető mezt Lévai Dániel vette fel. Sajnos ez a húzás sem hozott fordulatot, sőt, Thiago bevette az üres kaput, ezzel pedig beállította a 0-3-as végeredményt.
Férfi futsal NB I felsőház 5. forduló
DEAC – Újpest FC: 0-3 (0-2)




