Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság Alapszakasz I.

Miskolc Egyetemi Csarnok, 2017.09.17, Vasárnap

MEAFC – DKA  95-50 (31-12, 14-18, 26-6, 24-14)

Nyíregyházi SC – DKA 80-71 (7-11, 16-17, 25-21, 32-22)

Ökrös Tamás: Hasznos két mérkőzést játszottunk a három hetes közös felkészülés végén. A hét közepén kialakított 20 fős keretből 14 játékosnak szavaztunk bizalmat. Nagyon köszönöm kollégáim, Gál Balázs, Kovács Balázs és Tarsoly Andor fáradhatatlan munkáját a szezon kezdés szervezési feladataiban, a 20 fős keret kialakításában. Első ellenfelünk a játék minden elemében magasabb fejlettségi szinten állt a mai napon. Nagyobb sebességgel, agresszívebben kosárlabdázott. Pozitívum, hogy a második negyedet így is meg tudtuk nyerni, és hogy 11 játékosunk is felkerült a kosarat szerzők listájára.

A második mérkőzésen valamelyest már tudtuk rendezni mind a védekezésünk, mind a támadásunk. Ezen a mérkőzésen már mindenki tudott pontot szerezni. Összességében a két mérkőzésen a nevezett 12 játékos mindegyike egyenlő percet játszott. Célunk a további 7 játékos fel-fejlesztése a csapategységért.

A következő öt játékos nyújtott kiemelkedő teljesítményt:

Bereczki Ádám 35 (hatékonysági ponttal)

Varga Boldizsár 35

Körösi András  32

Illés Gergő 30

Jankó Csaba 29