Máté Péter tanítványai azzal a céllal utaztak a szabolcsi városba, hogy begyűjtik idei első pontjaikat. Ez volt a terve a házigazdának is, ugyanis a sárga-kékek is két vereséggel kezdték a 2025-26-os bajnoki sorozatot. Az első félidőben a kis Loki akarata érvényesült, szervezetten, fegyelmezetten futballoztak és a 24. percben Batai révén a vezetést is megszerezték. Szünet után a Sényő próbálta ledolgozni hátrányát, a piros-fehérek pedig győzelmüket akarták bebiztosítani. A debreceniek elképzelése vált valóra, a mérkőzés hajrájában Regenyei és Patai is bevette a kaput, így a DVSC második csapata 3-0-ra nyerte a párharcot.
NB III Északkeleti csoport 3. forduló
Sényő – DVSC-II: 0-3 (0-1)
DVSC-II: Erdélyi – Batai (Nyikos 63’), Rácz, Bodnár (Kis Gy. 63’), Regenyei, Patai, Sánta (Gyenti 78’), Asztalos, Grassi, Perpék (Komlósi 78’), Bökönyi (Lólé 63’)
Vezetőedző: Máté Péter
Gólszerzők: Batai 24’, Regenyei 89’, Patai 92’
Máté Péter: Nagyon fiatal csapattal álltunk fel, de magabiztos játékot nyújtottunk az elejétől kezdve, ennek nagyon örülök. Sok helyzetünk volt már a szünetig, el is dönthetünk volna meccset. A pihenő után nyomást helyezett ránk a Sényő, de a cserékkel tudtunk frissíteni, és a végén magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok a srácoknak, remélem, a siker felszabadítja a gátakat a játékosokban.
Urbin Péter legénysége a hétközi győztes derbi után ismét hazai környezetben lépett pályára, vasárnap az ukránokkal felálló Tarpa ellen akarták megduplázni pontjaik számát. Az első félidő kiegyenlített volt, nem találtak egymáson fogást a csapatok, volt pár helyzet mindkét oldalon, gól azonban nem született. Szünet után sem változott a játék képe, egyenlő erők küzdelmét láthatták mindazok, akik kilátogattak az Egyetemi Sporttelepre. Érezhető volt, egy gól fog dönteni, ez meg is született a 80. percben, Tóth Dániel juttatta a labdát a vonalon túlra, ezzel a DEAC begyűjtötte második győzelmét.
NB III Északkeleti csoport, 3. forduló
DEAC – Tarpa SC 1–0 (0–0)
DEAC: Tóth D. – Vincze Á., Ujvárosi, Lakatos, Jankelic (Herczku) – Kelemen, Soltész, Sándor (Kovács), Török (Papp G.) – Fekete (Tóth D.), Lénárt Ge. (Tomola)
Vezetőedző: Urbin Péter
Gólszerző: Tóth D. 80’




