Hátrányból fordítva aratott kiütéses győzelmet a kis Loki

Szűcs János alakulata már a szünetben háromgólos előnyben volt a Sényő ellen, a debreceniek vasárnap délelőtt második tavaszi győzelmüket könyvelhették el.

0

011-1024x683-1-300x188 Hátrányból fordítva aratott kiütéses győzelmet a kis LokiFotó: dvsc.hu

A tabella és az aktuális forma alapján nem várt könnyű mérkőzés a DVSC második számú együttesére vasárnap délelőtt, ugyanis a hetedik helyen álló Sényő két győzelemmel a háta mögött érkezett a Dóczy utcai Sportcampusra. A mieink egy hete, Tállyán szereztek először három pontot tavasszal, s mivel szeptemberben kétgólos vereséget szenvedtek Sényőn, volt miért visszavágniuk a szabolcsiaknak.

Jobban kezdtek a vendégek, magasan letámadtak, a kis Loki beszorult saját térfelére. A Sényő főként szabadrúgások után veszélyeztetett, Kapacina Valér próbálkozását Szabó Sándor bravúrral tolta a kapufára, fertályóra elteltével pedig góllá érett a fölény, egy kipattanót Kapacina Kevin kotort a hálóba. Az egyenlítésre sem kellett sokat várni, szűk tíz perccel később Rácz Balázs lőtte ki nyolc méterről a jobb alsót. Kiválóságunk kisvártatva az előkészítésben jeleskedett, egy gyors kontratámadás végén remek ütemben tálalt a hosszún érkező Sós Bence elé, aki közelről nem hibázott. Ezzel már a kis Loki vezetett, de még maradtak események az első félidőre, a 35. percben Fábián Bence baloldali beadását Kalafat Álmos csúsztatta a hosszúba, a játékrész záróakkordjaként pedig Farkas Tamás a tizenhatos előterében nagy gólt ragasztott a bal felsőbe. A debreceniek négyszer ünnepelhettek a szünetig, így magabiztos előny birtokában várhatták a folytatást.

A fordulás után sem hagyott alább a lendület, alig három percet kellett várni az újabb hazai gólra, ekkor Sármány Kristóf centerezésére Sós Bence érkezett, aki közelről megszerezte saját maga második, csapata ötödik találatát. A folytatásban némileg visszaesett az iram, főként a mezőnyben folyt a játék, de helyzetek így is adódtak a mieink előtt. Kalafat két lövése is kevéssel kerülte el a kaput, majd a csereként beszállt Batai Tamás lekészítéséből Rácz lőtt kapura, de Járvás Levente bravúrral hárított. A sényőiek a második félidőben kevés veszélyt jelentettek a debreceni kapura, így az eredmény már nem változott, a DVSC II hátrányból fordítva 5–1-es győzelmet aratott szabolcsi riválisa felett.

Labdarúgó NB III, Keleti csoport, 27.forduló

DVSC II – Sényő-Carnifex FC 5–1 (4–1)

DVSC II: Szabó S. – Kovács R., Fábián, Kalafat (Székelyhidi 83′), Sármány (Simon M. 78′), Farkas T., Rácz B. (Bökönyi 83′), Baranyai (Batai 71′), Sós (Nagy R. 71′), Balla, Kovács G.

Vezetőedző: Szűcs János

Gólszerzők: Rácz B. 20′, Sós 31′, 48′, Kalafat 35′, Farkas T. 45′, ill. Kapacina K. 13′

P.G.