Herczeg András: „az első félidőben a játékunkkal nem volt gond”

A 2:1-re megnyert Diósgyőr elleni találkozó utolsó félórai játékával elégedetlen volt a Loki vezetőedzője.

0

06-300x185 Herczeg András: „az első félidőben a játékunkkal nem volt gond”

Sokat elemeztük a Diósgyőr játékát, tudtuk, feltolják a védekezésüket, ennek megfelelően készültünk. Mélységi indításokkal, pontos passzokkal próbáltunk minél gyorsabban a kapujuk elé érni és helyzeteket kidolgozni. Ennek volt köszönhető a kiállítás is. Úgy gondolom, az első félidőben a játékunkkal nem volt gond, meg voltak a helyzeteink, gólokat is tudtunk szerezni. Sajnos a második félidő elején Tabakovic megsérült, így le kellett cserélni. A játékrész elején meg voltak a lehetőségeink, hogy növeljük előnyünket, ha harmadjára is betalálunk, könnyebb lehetett volna a folytatás. Az utolsó 25-30 percben viszont gyengén játszottunk, mintha megnyugodtunk volna az előny birtokában. Sokszor indokolatlanul íveltük előre a labdát, türelmetlenek voltunk és kapkodtunk. Ebben a periódusban taktikailag fegyelmezetlenek voltunk védekezésben, ez eredményezte a Diósgyőr szépítő találatát. Nehéz volt a vége, de meg lett a három pont, nagyon értékes győzelmet szereztünk. Egy hét alatt ez volt a harmadik mérkőzésünk, a tavalyi bajnokot és a jó erőkből álló Puskás Akadémiát is sikerült megvernünk. Többször említettem, hátrafelé is néznünk kell, éppen ezért értékes a DVTK elleni három pont, már csak előre kell figyelnünk. Természetesen szeretnénk minél előrébb végezni a bajnokságban, jó lenne a harmadik helyet megtartani, ez nem lesz könnyű, három nehéz mérkőzés vár még ránk.