
Ebben a bajnoki évben harmadjára találkozik a Loki a Haladással, eddigi két mérkőzésükön csak egy pontot tudtak szerezni Tőzsérék. Tavasszal még nem sikerült győzni, három vereség mellett egy döntetlent értek el. Sérülések, eltiltások miatt állandóan változtatni kellett a csapat összetételén, a védelem minden mérkőzésen más felállásban kezdett. A DVSC nehéz sorozat előtt áll, a Haladás után kedden már a Magyar Kupában lépnek pályára, majd következik a Paks, Ferencváros és Videoton elleni bajnoki mérkőzés. Egy jó kezdés visszaadhatná az önbizalmat, ebben bízik a csapat vezetőedzője is.
Sikerült tartalmasan felhasználni ezt a hosszabb bajnoki szünetet, próbáltuk mentálisan, taktikailag, kondicionálisan minél jobban felkészíteni a csapatot. Mindezek mellett sokat videóztunk, elemeztünk. Úgy érzem, jól sikerült felkészülnünk, remélem, ez már Szombathelyen megmutatkozik a játékunkban és az eredményben.
A hétvégi mérkőzésünk érdekessége, hogy harmadik meccsünket játsszuk a Haladás ellen, akiknél a harmadik edző ül a kispadon. Eddig nem sikerültek túl jól ellenük a mérkőzéseink, egy vereség és egy döntetlen a mérlegünk, jó lenne, ha most a mi javunkra dőlne el a találkozó és meg tudnánk szerezni a három pontot. A szombathelyiek nagyon masszív csapat, több nagy skalpot megszereztek már, hazai pályán legyőzték a Fradit, Videotont, Vasast, idegenben a Puskást. Agresszíven játszanak, jól alkalmazzák a letámadást, próbálnak minél fentebb labdát szerezni és abból támadásokat felépíteni, nyomás alatt tartani az ellenfelet, főleg hazai pályán.
A 90 perc során végig koncentráltan kell játszanunk, minél több párharcot nyerni és elől megtartani a labdát, törekedni kell arra, amiket edzéseken gyakoroltunk, minél jobban megvalósítsuk a pályán. Be kell bizonyítanunk, nem kell minket leírni. Azokat, amiket edzéseken gyakoroltunk, minél jobban megvalósítanunk. Sajnos Ferenczire, Sósra, Csőszre, Mengolora sérülés miatt nem számíthatunk, Kinyik öt sárgalapja miatt fog hiányozni a mérkőzésről. Nehéz sorozat előtt állunk, ezért is jó lenne minél jobb eredményt elérni a Haladás ellen, egy győzelem lökést adhatna a csapatnak.




