Herczeg András: „Hiányoztak azok a játékosok, akik szervezni tudják a játékot”

A DVSC vezetőedzőjének véleménye szerint, a korán bekapott góllal, saját magukat hozták nehéz helyzetbe.

0

1_24-300x177 Herczeg András: „Hiányoztak azok a játékosok, akik szervezni tudják a játékot”

Már nem ez volt az első eset, hogy hátrányba kerülünk a mérkőzés elején, ezzel elbizonytalanítjuk magunkat, az ellenfeleket meg magabiztosabbá tesszük. Ráadásul ezen a találkozón hamar kaptuk a második gólt is, de onnantól át tudtuk venni a játék irányítását, még az első félidőben voltak lehetőségeink, sajnos nem tudtuk értékesíteni helyzeteinket. A második félidőben hiába tartottuk nyomás alatt a Vasast, játszottunk fölényben, ehhez persze kellett a kiállítás is, mindent megpróbáltunk az egyenlítés érdekében, jó érzés volt, hogy a közönség is mellénk állt, biztatott minket, kétszer sikerült is betalálnunk, sajnos azonban a harmadik gólt nem tudtuk megszerezni.

Hiányoztak azok a játékosok, akik szervezni tudják a játékot és itt nem csak Bódira és Vargára gondolok, hanem Ferenczire is, aki védőfeladata mellett szintén részt vesz a támadások felépítésében. Gondjainkat tetézte, hogy Könyves is megsérült, jelenleg nem tudjuk, mikor számíthatunk majd rá. Sajnos ez a szezonunk már ilyen, egy mérkőzésre se tudunk ugyanazzal a kezdővel kiállni, folyamatosan változtatni kényszerülünk, de meg kell oldanunk ezt a problémát.

Arra, hogy a későbbiekben elkerüljük, a mérkőzések elején gólt kapjunk, minél hamarabb megoldást kell találnunk, elkerülve ezzel azt, hogy nehéz helyzetbe hozzuk magunkat.