Herczeg András: „A második mérkőzés miatt bosszús vagyok”

A Loki mestere szerint hasznos felkészülési mérkőzések várnak a gárdára Törökországban.

0

bandi Herczeg András: „A második mérkőzés miatt bosszús vagyok”A DVSC szombaton két edzőmeccset is vívott az „élvonal ajtaján kopogtató” Kisvárdával. Az első mérkőzésen a Loki Lucas öngóljával fektette két vállra Kondás Elemér együttesét. A második találkozó már jóval fordulatosabban alakult, először a szabolcsiak szerezték meg a vezetést, erre a gólra a Loki hárommal felelt, de Horváth Zoltán duplájával végül 3–3-as remivel zárult az ütközet.

Az összecsapások tanulságait Herczeg András vezetőedző foglalta össze a Debreceni Sportéletnek.

„Az első találkozón fegyelmezetten és szervezetten játszott a csapat, viszont lassan lendültünk át védekezésből támadásba. Hiányoztak a mélységi beindulások, illetve az ékek kimozgásai, ebben a tekintetben maradt bennem hiányérzet. A második mérkőzés miatt bosszús vagyok, hiszen 3-1-re vezettünk, de védekezésben elkövettünk olyan hibákat, amelyeket kihasznált a Kisvárda. Világossá vált, hogy van még miben javulnunk” – nyilatkozta a tréner.

A piros-fehérek a jövő héten Törökországban készülnek a tavaszi kihívásokra.

„A felkészülésünket különböző sérülések és betegségek hátráltatják. Tőzsér influenzás, Tabakovics régóta nem bevethető, Kinyik és Filip pedig csonthártyagyuladással bajlódott, Bereczkinek a combjával akadnak gondjai. Örömteli lenne, ha a törökországi edzőtáborra mindenki egészséges legyen. Olyan meccseket játszunk majd Törökországban, amelyek hasznosak, illetve jó erőpróbák lesznek. Orosz, ukrán és észt élvonalbeli csapattal is találkozunk, ezen kívül a nemzetközi kupákban gyakran csoportkörbe kerülő Sheriff Tiraspol is komoly ellenfélnek ígérkezik. Ugyan a Katowice csak a lengyel másodosztályban szerepel, ezt a gárdát sem lehet egy kézlegyintéssel elintézni” – fogalmazott Herczeg András.