Herczeg András: „saját játékunkat szeretnénk minél jobban érvényre juttatni a mérkőzésen”

Szombaton rajtol a 2018-19-es bajnokság, a DVSC idegenben, a Puskás Akadémia otthonában lép pályára. Vezetőedzőnk bizakodó, reméli, három ponttal fognak hazatérni Felcsútról.

0

dsc_0094_custom_-300x200 Herczeg András: „saját játékunkat szeretnénk minél jobban érvényre juttatni a mérkőzésen”

A tervezett munkát sikerült elvégezni

Bizakodóak vagyunk a bajnoki rajt előtt, remélem, utána is megmarad ez az érzés bennünk, de ilyenkor ez minden csapatnál így van. A játékosok becsülettel végigdolgozták a felkészülést, nagyon jó volt az edzésekhez a hozzáállásuk. Volt változás a keret összetételét illetően, voltak akik eligazoltak, voltak érkezők, sajnos többen sérülés miatt hosszabb időre kiestek, ami nagy érvágás számunkra, hiszen alapemberekről van szó. Bízok benne, hogy az új játékosok hamar beilleszkednek és bizonyítani fogják, jó döntés volt őket leigazolnunk. Amit elterveztünk, sikerült maradéktalanul elvégeznünk, de az majd a mérkőzéseken dől el, azt, amiket gyakoroltunk, mennyire tudjuk majd megvalósítani a pályán.

Nem lesz könnyű mérkőzés

Azt, hogy mit várhatunk a Puskás Akadémiától, milyen felállásban, játékszerkezetben fognak pályára lépni, most még nehéz megmondani, hiszen új edző irányítja a csapatot, a játékosokat viszont ismerjük, tudjuk, hogy jó állománnyal rendelkező gárda. A saját játékunkat szeretnénk minél jobban érvényre juttatni a mérkőzésen és minél eredményesebben szerepelni. Kiélezett, szoros mérkőzésre számítok, mindkét csapat győzelemre fog játszani, jó lenne elhozni a három pontot, ehhez viszont jó teljesítményt kell nyújtanunk. A győzelem nagy lökést adna a folytatásra, hiszen a következő két mérkőzésen hazai környezetben fogunk pályára lépni.