Fotó: DVSC kézilabda/Facebook
Legutóbb október 6-án lépett pályára bajnoki mérkőzésen Szilágyi Zoltán együttese és győzte le 36-24-re a Békéscsaba alakulatát. Szerdán ismét pontokért küzdhettek a debreceni lányok, mégpedig rangadón, ugyanis a hétközi párharcban a rivális Mosonmagyaróvár volt az ellenfél. A Győr vármegyeiek az idei szezonban egy nagy skalpot begyűjtöttek, a 2. fordulóban 33-30 arányban legyőzték az AUDI ETO gárdáját. Egyetlen vereségüket a Fraditól szenvedték el, így az eddig még hibátlan DVSC mögött a 4. helyről várhatták az összecsapást.
Az első debreceni támadás nem eredményezett találatot, Hámori lövését védte Szemerey, a másik oldalon viszont hetesből eredményesek voltak a hazaiak. Három percet sem kellett várni az első emberfórra, Tóth Eszter ülhetett a padra két percre, ezt gyorsan ki is használták a piros-fehérek, Töpfner egalizált, majd Hámori vette be az üresen tátongó kaput és már a Lokinál volt az előny. Egy hosszabb gólcsend következett – a vendégek még hetest is hibáztak – így 10 percnyi játék után még mindig 2-3 állt az eredményjelzőn. A 11. minutumtól felváltva estek a gólok, majd a 14. minutumban átvette a vezetést az Óvár, és ellépett két találattal (7-5). Gabriel is megcsillogtatta tudását, gyors egymásután két bravúrt is bemutatott, viszont a társak nem találták a jól záró hazai fal ellenszerét. Végül Petrus törte meg a debreceni gólcsendet és csökkentette egyre a hátrányt tíz perccel a félidő vége előtt. A 24. minutumban volt a legnagyobb különbség a felek között, ekkor háromra hízott az óvári előny. Sokáig nem változott az állás, mindkét oldal hibázott, ám a házigazdák a megnyomták a hajrát, elléptek és ötgólos előnnyel zárták az első játékrészt (14-9).
Gabriel védéssel indult a második félidő, de a támadásból nem sikerült betalálni, viszont a Győr vármegyeiek megzörgették a hálót és már hat volt közte, pár perc múlva pedig hét. Akadozott a debreceni támadógépezet, az óvári fal továbbra is jól zárt, így bő öt perc alatt csak kétszer voltak eredményesek a piros-fehérek. Vámos Petra kapott egy kétperces büntetést, ezt ki is használták a hazaiak és 21-13-ra módosították az állást. Szilágyi Zoltán reagált a nagy hátrányra, időt kért, hogy rendezze a sorokat, de ez sem hozott változást, nem sikerült zárkózni. Sok volt a hiba debreceni oldalon, még hetesből sem tudtak betalálni a cívis lányok, nem úgy a házigazdák, a 17. percben már kilenccel vezettek. Nem úgy nézett ki, hogy magára találna a DVSC, hatalmas fordulatnak kellett volna bekövetkezni még ahhoz is, hogy ledolgozzák hátrányukat. A második debreceni időkérés sem vezetett eredményre, sőt tovább növelte előnyét az Óvár, a vége előtt nyolc perccel 28-17 állt az eredményjelzőn. A mérkőzés eldőlt, már csak az volt a kérdés, mennyivel változik a találatok száma a hátralévő időben. A végére sikerült faragni ugyan a nagy hátrányból, de ezzel csak kozmetikázta a végeredményt a DVSC, a Mosonmagyaróvár 30-23-ra megnyerte a rangadót.
Női kézilabda NB I 6. forduló
Mosonmagyaróvár – DVSC Schaeffler: 30-23 (14-9)




