Fotó: DVSC Kézilabda
Március 9., szerda. Jóllehet a sporthét ezúttal csak szerdán indul, a Loki–Fradira megéri várni, női kézilabdázóink 18.30-as kezdettel mérik össze erejüket a bajnoki címvédő zöld-fehérekkel a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. Ezúttal a kupában találkoznak a felek, a tét pedig a négyes döntőbe jutás, ami egyetlen mérkőzésen dől el. A klub tájékoztatása szerint nagy érdeklődés mutatkozik a negyeddöntő iránt, a jegyek kétharmada már elkelt, így érdemes ide kattintva elővételben megváltani a belépőt.
Újpesten zárná le a negyeddöntős párharcot a DEAC jégkorongcsapata, amely szintén 18.30-tól találkozik a lila-fehérekkel a fővárosban. Az első négy mérkőzésből hármat az egyetemisták nyertek meg, György József alakulata így karnyújtásnyira került attól, hogy ismét bejusson az elődöntőbe az Erste Ligában. Amennyiben az újpestiek sikerével zárul a párharc ötödik felvonása, a hatodik mérkőzést péntek este rendezik a Debreceni Jégcsarnokban.
Március 10., csütörtök. Folytatódik a férfi futsal NB I felsőházi rájátszása, a legnehezebbnek tűnő mérkőzéssel, a DEAC ugyanis a címvédő és listavezető Haladás otthonában vendégszerepel 18.30-tól. A szombathelyi alakulat idén a Bajnokok Ligájában is megmérettette magát, így toronymagas esélyese a találkozónak, de Elek Gergő tanítványai már többször megmutatták oroszlánkörmeiket, s ezúttal is szeretnének meglepetést okozni.
Március 11., péntek. A sereghajtó ellen folytatja szereplését a bajnoki szünet után a férfi kosárlabda NB I-ben a DEAC-Tungsram, az Atomerőmű elleni összecsapás 18 órakor kezdődik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Következő ellenfelünk hat mérkőzés óta nyeretlen, így minden bizonnyal sebzett vadként harcol majd, ám a mieink számára is hatalmas téttel bír a találkozó, az egyetemisták ugyanis a felsőházba kerülést tűzték ki célul.
Március 12., szombat. A DVSC elődje 1902. március 12-én jött létre Egyetértés Football Club néven, az egyesület így szombaton ünnepli fennállása 120. évfordulóját. A szervezők kísérőprogramokkal készülnek a nagy napra, a fő attrakciót azonban kétségkívül a 14.30-kor kezdődő, Újpest elleni rangadó jelenti majd, amelyen jó formában lévő, de a kiesés elkerüléséért harcoló, patinás csapatok találkoznak egymással.
Három nappal a kupameccs után az NB I-ben is rangadó vár a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdázóira. 18 órától a Váci NKSE érkezik a Hódosba, a találkozó pedig a harmadik hely szempontjából kiemelt jelentőséggel bír. A Dunakanyarból heroikus csata végén hoztuk el a két pontot, s vélhetően ezúttal sem lesz könnyű dolgunk a fiatalos lendülettel kézilabdázó váciak ellen.
Pályán a DEAC férfi kézisei is, akik szintén 18 órától utolsó mérkőzésüket játsszák az NB I/B alapszakaszában. Az ellenfél a tabella kilencedik helyén álló Vecsés, s bár Bíró Imre tanítványai már biztosan nem jutnak be a felsőházi rájátszásba, az egyetemisták érthető módon szeretnék győzelemmel zárni az alapszakasz küzdelmeit.
Rendkívül fontos mérkőzés vár a DVSE vízilabdázóira, akik 19 órai kezdettel az UVSE együttesét fogadják a Sportuszodában. Vincze Balázs fiatal együttese meglehetősen hektikus teljesítményt nyújt idén, így a debreceniek koncentrált játékkal otthon tarthatják a pontokat fővárosi riválisuk ellen, a bennmaradásért folytatott harcban pedig minden egységnek nagy jelentősége van.
Március 13., vasárnap. Mindkét NB III-as labdarúgócsapatunk pályára lép 14 órai kezdettel. A kis Loki hazai környezetben szerezné meg első tavaszi győzelmét, a sors furcsa fintora, hogy a nagyok után Szűcs János tanítványai is az Újpesttel néznek farkasszemet. A jó formában lévő DEAC a Füzesgyarmat otthonában növelheti tovább pontjai számát.
A döntőbe jutásért utazik Tolnára a DEAC női futsalcsapata, amely 17 órától idegenben lép pályára az NB I elődöntőjének második mérkőzésén. Az első találkozót a DESOK Sportcsarnokban magabiztosan, négy góllal nyerték meg Quirikó Vivien tanítványai, akik így egyetlen győzelemre vannak attól, hogy címvédőként ismét finálét játszhassanak.
P.G.





