Fotó: deac.hu
A DEAC férfi röplabdacsapata még sosem jutott el az elődöntőbe a Magyar Kupában. Fodor Antal legénységének a Kazincbarcika elleni párharc során van lehetősége arra, hogy történelmet írjon.
Az első szettben sokáig egyik csapat sem tudott egynél nagyobb előnyre szert tenni. Aztán 10:10 után zsinórban három pontot szereztek a debreceniek, erre a kazincbarcikai gárda vezetőedzője, Toronyai Miklós időkéréssel reagált. A folytatásban a vendégeknek eléggé meggyűlt a bajuk a nyitásokkal, ennek köszönhetően egyre tekintélyesebb lett a hazaiak előnye. A hajrában sem engedték ki a vezetést a kezükből, ezt a periódust 25:19-re nyerték.
A második játékrész elején sok pontatlanság csúszott be, ennek köszönhetően egy darabig a fekete-fehéreknek kellett futniuk az eredmény után. Ezt követően többek között Willian kiváló szerváinak hála egy 9:2-es sorozatot produkáltak, így 8:11-ről 17:13-ra módosult az állás. A vendégek erre egy 6:0-s szériával válaszoltak, emiatt nehéz végjáték várt az egyetemistákra (20:22). Szerencsére megőrizték a higgadtságukat, az etap egy nagyon fordulatos labdamenettel zárult (25:23).
A hátrány ellenére nem adta fel a küzdelmet a Vegyész, ezt jelzi, hogy a harmadik játszma 1:6-os eredménnyel indult. Hosszú perceken keresztül nem sikerült eltüntetni a különbséget (10:14), majd Pavliuk vezérletével megkezdték a felzárkózást a Fodor-legények. A végjátékban Kiss Imre is ásszal jelentkezett, Marlon szintén fontos pillanatokban villant meg, végül egy kiváló blokkal eldöntötte az összecsapást a DEAC (25:21).
Férfi röplabda Magyar Kupa-negyeddöntő 1. mérkőzés
DEAC – GreenPlan-VRCK 3:0 (25:19, 25:23, 25:21)





