Hétközi laza ötös

A DEAC már az első félidőben megnyugtató előnyre tett szert, ezt pedig a második játékrészben tovább növelve győzte le a Jászberény együttesét.

0

DEAC-–-Karcag-NB-III-028-300x166 Hétközi laza ötösFotó: Ásztai Csaba

Hétközi fordulót rendeztek a harmadik vonalban, szerdán a keleti csoport teljes mezőnye pályára lépett. Az egyetemistákra is újabb kihívás várt, ezen a játéknapon a Jászberény együttesét fogadták az Egyetemi Sporttelepen. A DEAC a 3. helyről, míg a kék-fehérek a kiesőzónából várták az összecsapást, melynek a debreceniek voltak az esélyesei. Egy alapember hiányzott a cívisek keretéből, mégpedig a hétvégén megsérült Orosz Marcell, érte is játszottak ezen a napon a társak.

Debreceni labdabirtoklással és vendég góllal indult a mérkőzés, ám a szélről érkező beadás után a labda Fekete Kristóf lábáról a saját kapujában kötött ki a 2. percben (1-0). Az egyetemisták irányították a játékot, a Jászberény gyakran beszorult védőharmadába, elvétve lépték csak át a felezővonalat. A 6. minutumban Korhut növelhette volna az előny, aki egy szöglet után lőtt közelről kapura, de a gólvonalról mentettek a piros szerelésben játszó vendégek. Az iram nem volt nagy, a házigazdák labdajáratással próbálták feltörni a jászságiak zárt védelmét, ám csak sarokrúgásokból tudtak veszélyeztetni. Negyedóra elteltével szöglet után majdnem egyenlített a Jászberény, veszélyesen pattogott a kapu előtt a labda, de Ratkunak sikerült felszednie. A háló viszont a másik oldalon zördült meg: Kerekes tört a tizenhatoson belülre és lőtte ki a hosszút (2-0). A fekete-fehérek irányították a játékot, ráerőltették akaratukat ellenfelükre. A 27. percben pedig tovább nyílt az olló: Kerekes fordult le védőjéről és ismét a hosszúba lőtte a labdát (3-0). A DEAC támadója nem sokkal később Al-Sherajit hozta helyzetben, aki egyedül törhetett kapura, de Ecsegiről szögletre pattant a labda. A folytatásban szinte egykapuzott a DEAC, a vendégek csak pillanatokra lépték csak át a felezővonalat. A gólok számában azonban nem történt változás, az egyetemisták háromgólos előnyből várhatták a folytatást.

Sándor Tamás egy helyen változtatott szünetben, Ujvárosi helyett Soltészt küldte pályára. Ahogy az első, úgy indult a második: Sándor pontos átadása után Kerekes vágta a labdát a jobb alsóba a 47. percben (4-0). Al-Sheraji került harmadszor szembe a kapussal, Ecsegi ezúttal lábbal hárított, majd szöglet után veszélyeztetett, de ezúttal sem került fel a neve a gólszerzők közé. A mérkőzés képe nem változott, hatalmas volt a DEAC fölénye, a Jászberény térfelén zajlott a játék. Az 58. percben tovább nyílt az olló, a pillanatokkal korábban csereként pályára lépő Szabó Levente bombázott 8 méterről a kapuba (5-0). Minden lényegi kérdés eldőlt, az egyetemisták már zsebben érezhették a három pontot, már ahhoz is csoda kellett volna, hogy a vendégek betaláljanak. Esélyük se volt erre, hiszen csak a védekezéssel voltak elfoglalva, a debreceniek továbbra is egykapuztak. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, a DEAC könnyed játékkal 5-0-ra megnyerte a mérkőzést.

NB III Keleti csoport 28. forduló

DEAC – Jászberény: 5-0 (3-0)

DEAC: Ratku – Bényei, Korhut, Ujvárosi (Soltész 46’), Jankelic – Sándor, Kónya (Molnár 56’)  – Al-Sheraji, Virág (Aranyos 56′), Wente (Trencsényi 56′) – Kerekes (Szabó L. 56′)

Vezetőedző: Sándor Tamás

Gólszerzők: Fekete 2’ (öngól), Kerekes 22’, 27’, 47’, Szabó L. 58’

KZT