Hétvégén folytathatja jó sorozatát a DVSC

Az OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján a Mezőkövesdet fogadja Joan Carrillo együttese a Nagyerdei Stadionban.

0

dvsc_mkovesd68-Nagy-1-300x184 Hétvégén folytathatja jó sorozatát a DVSC
Fotó: dvsc.hu

Komoly skalpot gyűjtött be előző héten a debreceni gárda azzal, hogy a dobogóról álmodozó Fehérvár otthonából elhozta a három pontot. Bár a mérkőzés java részében a Vidi játszott fölényben, főleg az első félidőben dominált a hazai csapat, Szécsi hajrában szerzett góljával a DVSC nyerte a párharcot. Az igazsághoz tartozik, az első játékrészben, ha kihasználja helyzeteit, akár el is dönthette volna a meccset a Fehérvár. A mélységi indításokkal többször meggyűlt a baja a piros-fehér védelemnek, ám Hrabina tökéletesen együtt élt a játékkal, bravúrokat bemutatva őrizte meg kapuját a góltól. Igaz, a 42. percben előnybe kerültek a hazaiak, ám Szécsi bombájának köszönhetően, döntetlennel zárult a félidő. Ez lehetett a fordulópont, szünet után görcsössé vált a Fehérvár játéka, míg a cseréknek köszönhetően stabilabb lett a hajdúságiak védelme. Dzsudzsákék több veszélyes támadást vezettek, helyzeteket dolgoztak ki, melyek közül egyet sikerült értékesíteni az utolsó percekben. Győzelmével a Lokomotív hathatós választ adott a debreceni szurkolókat provokáló fehérvári szurkolóknak, akik már nem a Loki tábort ócsárolták, hanem Szabics távozását követelték. A DVSC remek rajtot vett a tavaszi folytatásban, két élcsapatnak számító gárda ellen négy pontot sikerült begyűjteni.

Némi lélegzetvételhez jutott Joan Carrillo együttese, öt egységnyire távolodott el a kiesőzónától, de nem dőlhetnek hátra, nehéz mérkőzések várnak még a csapatra. Ezek egyike következik szombaton, mely játéknapon a 7. helyen álló, a Lokitól egy pontra lévő Mezőkövesd érkezik Debrecenbe. Legutóbb október közepén találkozott a két gárda, mely összecsapást Drazic 84. percben szerzett góljával a borsodiak nyertek. A DVSC korábbi sikeredzője vezette matyóföldiek számára kedvezőtlenül zárult a 19. forduló, ugyanis vereséget szenvedtek a Puskás Akadémiától.

A Nagyerdei Stadionban vissza lehet vágni az őszi vereségért, az előjelek kedvezőek, a jó tavaszi rajt kellő önbizalommal vértezhette fel a játékosokat. Egy újabb győzelemmel nem csak feljebb léphet egy hellyel a táblázaton a DVSC, de riválisaitól is még távolabbra kerülhet. Az üldöző csapatok közül az MTK a Puskással, az UTE a Kisvárdával, a Gyirmót a Pakssal, míg a Honvéd a Fehérvárral találkozik a 20. fordulóban. Ha sikerül begyűjteni a három pontot, a piros-fehérek megszilárdíthatják helyüket a középmezőnyben, ráadásul akár nyolc egységnyire távolodhatnak el a veszélyzónától. Akkor értékelődik fel igazán a fehérvári bravúr, ha a Loki ismét győztesen hagyja el szombaton a pályát.

NB-I 20. forduló

DVSC – Mezőkövesd

02.12. 17:00      Nagyerdei Stadion

KZT