Szanyi & Szanyi értékel: DKKA – DVSC Schaeffler

A Cottbus férfi kézilabdacsapatának másodedzője szerint a lányok hatalmasat küzdöttek és teljesen megérdemelten hozták el a pontokat a Dunaújváros otthonából.

0

49694545_311751216132531_4656595180021874688_n-1-300x193 Szanyi & Szanyi értékel: DKKA – DVSC Schaeffler

Rangadónak számított ez a mérkőzés, bár közvetlen riválisunk otthonába nem éppen győzni jártunk az elmúlt években, legutóbb 2010 októberében sikerült nyernünk Dunaújvárosban. Bízva Köstner Vilmos munkájában és az előző mérkőzéseken mutatott jó játékban, reméltem, megtörik ez a rossz sorozat és szombaton elhozzuk a pontokat.

A találkozó elején nem úgy nézett ki, hogy megszakad a rossz sorozat, hiszen egy 7:1-es szériát produkált a dunaújvárosi alakulat. Nagyon sok hibával játszottunk, ziccereket hibáztunk, az első 20 percben időnként kerestük a labdát, futottunk az eredmény után. A lelkesedéssel nem volt gond, a pontos befejezések hiányoztak igazán, kapkodtak a lányok, a hibáinkat pedig könyörtelenül kihasználták a hazaiak. Köstner Vilmos azonban nagyon jó érzékkel használta ki kétszer is az időkérési lehetőséget, próbálta nyugtatni a lányokat, és a második után kezdett összeállni a játékunk. Az utolsó 10 percben feljavult a védekezésünk, ehhez kellett az időközben kapuba álló Triffa Ági több bravúros védése, sikerült kihasználni a helyzeteinket és 13:13-ra tudtunk felzárkózni a játékrész végére.

A második félidőt ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk, elszántan, szervezetten, gyorsan kézilabdáztunk, egy olyan szériát tudtunk produkálni, aminek következtében háromgólos előnyre tettünk szert. Úgy nézett ki, akár el is dönthettük volna a mérkőzést, de támadásainkat minél hamarabb be akartuk fejezni, kapkodtunk, védekezésben hibákat vétettünk, ezzel magunkra húztuk ellenfelünket. Mesteredzőnk ismét tökéletesen élt az időkéréssel, aminek meg is lett a hatása, megszereztük a vezetést. A végjátékban jobb koncentrációnknak köszönhetően sikerült megtartani előnyünket és megszereztük a két pontot.

A lányok csapatként küzdöttek, látszott, nagyon akarják a győzelmet és ezért mindent meg is tettek, fel tudtak állni 7:1-es hátrányból és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Az, hogy csak egy góllal vertük a Dunaújvárost, annak tudható be, hogy sokszor elhamarkodott, rossz döntéseket hoztunk, kapkodtunk. 43 kapura lövésből szereztük 25 gólunkat, ezen kellene még javítani, hogy még eredményesebbek legyünk. Szeretném kiemelni Triffa Ági, Deszpotovic, Grigel és Bulath Anita teljesítményét, valamint két fiatal játékosunk, Szabó Panna és Tóvizi Petra is jó játékkal járultak hozzá a győzelemhez.

Gratulálok a lányoknak és természetesen Köstner Vilmosnak is a győzelemhez. Szurkolóink, akik szép számmal kísérték el és buzdították a csapatot, szintén minden elismerést érdemelnek.