Hétvégén már élesben megy a játék

Véget ért a megújult DVSC nyári felkészülése, vasárnap már bajnoki mérkőzésen lép pályára Kondás Elemér együttese, a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában a Budaörs lesz a Lokomotív ellenfele.

0

DSC_1016-Medium-300x169 Hétvégén már élesben megy a játék

Szombaton lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a DVSC labdarúgó csapata a Nagyerdei Stadionban a Kisvárda ellen. Örömteli, hogy a találkozón több mint kétezer néző foglalt helyet a lelátón, melyből arra lehet következtetni, a bajnoki nyitányon ennél jóval többen fognak kilátogatni a stadionba.

Az edzőmérkőzés 1:1-es döntetlennel ért véget, a Loki új igazolása, Tischler Patrik ismét betalált, bizonyítva, nem véletlenül esett rá a debreceni vezetők választása csatár poszton. A játék most nem volt olyan látványos, mint a Nyíregyháza ellen, de ez egy héttel a bajnoki rajt előtt érthető, nem ezen a találkozón kellett csúcsformában lenni, illetve senki nem szeretett volna egy esetleges sérülést kockáztatni. A héten már csak az úgynevezett finomhangolás van hátra, de már a Budaörs elleni találkozó kerül fókuszba. Kondás Elemérre vár még egy komoly kihívás, hiszen a kezdő 11-et is meg kell álmodnia.

Mondhatni, kellemes gondjai vannak a vezetőedzőnek, hiszen hat új játékossal erősödött a DVSC kerete, minden csapatrészbe érkeztek labdarúgók. Poór Patrik és Korhut Mihály a védelemnek adhat stabilitást, Varga József a középpálya tengelyében foglalhatja el helyét, míg támadósorban Tischler Patrik és az egy sorral hátrébb is bevethető Sós Bence jelentenek erősítést. Úgy tudjuk, a vezetőség még dolgozik azon, hogy újabb csatárt szerződtessen Debrecenbe.

DSC_1160-Medium-300x200 Hétvégén már élesben megy a játék

A fiatalok is helyet követelnek maguknak, Bárány, Bényei Ágoston, Lakatos és Pintér jó teljesítménnyel rukkoltak elő az edzőmérkőzéseken. A sérüléssel bajlódó Baráth Pétert is meg kell említeni, aki már többször pályára lépett az előző szezonban.

Vasárnap tehát megkezdi bajnoki szereplését a Lokomotív, melynek nem is lehet más a végállomása, ez egyébként a vezetőség által kitűzött cél is, a feljutást jelentő első két hely egyike.

Hajrá Loki!

KZT

Fotók: Halmai Balázs/DVSC