Hodossy-Takács Sámuel: „idén már négyszer ugrottam Eb-szintet vagy a szint fölött”

A DSC-SI kiváló atlétája nagyszerű eredménnyel zárta a hétvégi győri U18-as bajnokságot, de már készül egyik legfontosabb versenyére, az Ifjúsági Eb-re.

0

20180617_113922-300x225 Hodossy-Takács Sámuel: „idén már négyszer ugrottam Eb-szintet vagy a szint fölött”

Erős mezőnyben első hely

Már előzetesen is várható volt, jó eredményt érhetek el a bajnokságon, hiszen az egész tavaszi szezonban vezettem az ifi ranglistát, idén már négyszer ugrottam Eb-szintet vagy szint fölött, de a magyar bajnokság mindig okozhat meglepetéseket. Nagyon erős volt a mezőny, amit az is bizonyít, a második és harmadik hely között csak a rontott kísérletek száma döntött. A 190 és a 193-as ugrásom elég bizonytalanra sikerült, mindkettőt csak másodjára ugrottam át, viszont a 197 és a 2 métert elsőre teljesítettem, ekkor már éreztem, meglehet az első hely, amit végül sikerült megszereznem. Másnap még elindultam távolugrásban, de ezt csak levezetésnek szántam, eredménykényszer nem volt rajtam, csak egy jót akartam versenyezni. Örülök, hogy végül harmadik helyen tudtam zárni ezt a számot.

Egyéni csúcs

A győri versenyt tekinthetjük az Ifjúsági Eb főpróbájának is, hiszen ugyanitt lesz majd megrendezve. Jelenleg az európai ranglista tizedik hely környékén állok, ez alapján akár a döntőbekerülés is meglehet, ott pedig már bármi megtörténhet. Szeretnék az Eb-n a lehető legjobban szerepelni, megugrani a 203 centiméteres egyéni csúcsomat, esetleg megjavítani, ha ez sikerülne, elégedett lennék. De előtte még a felnőtt magyar bajnokságon indulok, ami jó erőfelmérő lesz számomra. Ősszel két fontos versenyem lesz még, az egyik az összetett országos bajnokság, majd az Ifjúsági Olimpia, amire a mostani Eb lesz a válogatóverseny.